Kraus, Naftali (szerk.): Sámson fohásza. Engesztelőnap imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 4. (Budapest, 1998)
Sáchárit - Reggeli imák
SÁCHÁR1T / REGGELI IMÁK 156 hogy a gonoszok oda süllyedjenek, kedveltjeidet átvezetted, ellenségeiket meg befedték a vizek, egy szál sem maradt belőlük. Ezért dicsérték és magasztalták szeretteid az Istent; kedveltjeid zsoltárral, dicsérettel, dicsőítéssel, áldással és hálaénekkel adóztak az igaz, élő uralkodó Istennek, aki magasztos és emelkedett, nagy és félelmetes, aki lealázza a gőgösöket, és felemeli a lealázottakat, kiszabadítja a foglyokat, és kiváltja a szerényeket, megsegíti a nyomorultakat, és felfigyel, mikor népe Hozzá kiált. (Innen állva imádkozunk az Amidá végéig, 166. oldal). Dicsőség a magasztos Istennek! Áldott Ő, és áldott legyen! Mózes és Izrael fiai nagy örömükben Hozzád intézték háladalukat, s mind így szóltak: ״ ימ הכמכ Ki hasonlítható Hozzád, Örökkévaló, a hatalmasok közül? Ki oly szent és magasztos, dicsőségében félelmetes és csodatevő?” (2Mózes 15:11.) הריש השדח A megmenekültek új dicséneket zengtek Nevednek a tenger partján, egyhangúlag hálát adtak, és Uruknak ismertek el, mondván: ״Az Örökkévaló uralkodni fog örökkön-örökké!” רוצ לארשי Izrael Szirtje, kelj Izrael segítségére, és váltsd meg Júdát és Izraelt, mint ígérted! Megmentőnk, Seregek Ura a Neve, szentje Izraelnek! Áldott vagy te, Örökkévaló, Izrael megmentője! Rögtön a Gáál Jiszráél áldás befejeztekor Jeruzsálem (kelet) felé fordulva három lépést hátrálunk, majd visszatérünk helyünkre. Az Ámidát állva, összezárt lábakkal, halkan mondjuk. Sokan ilyenkor a tálitta/ befedik fejüket. Mikor a báruch (״áldott”) szót mondjuk, meghajtjuk összezárt térdünket, az átá (״Te”) szónál meghajtunk, és a következő szónál, az Örökkévaló Nevénél kiegyenesedünk. Ezt a jelképes leborulást az ősatyákról szóló áldás és a hálaadó áldás elején és végén tesszük meg.
