Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 39. kötet (297-300/a. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 39. (Budapest, 1909)

Pap Géza: Az új ipartörvény-tervezet jogi főkérdéseinek jogászegyleti tárgyalása. II. Füzet. Az ipari bíráskodás [298., 1909]

51 Ismertettem már a tervezet azon intézkedéseit, melyek a békéltető bíróság összeállítására vonatkoznak. Elmondottam, hogy a feleknek jogukban áll a bíróság összes tagjaira nézve előzetesen megállapodni. Ennek hiányában a bíróság akkor alakul meg, mikor a vitás kérdés felmerül és pedig akként, hogy mindkét fél külön-külön megnevezi saját bíróit és indít­ványt terjeszt elő a bírák számára nézve is, úgy, a mint azt már részletesen ismertettem. Szóval a bíróság sohasem áll elfogulatlan, érdektelen egyénekből, hanem, az elnök személyétől eltekintve, a bírák fele a munkaadóknak, a másik fele a munkásoknak lesz bizalmi embere. A kinek csak némi tapasztalata van az ilyen bíróságok működéséről, az tisztában van azzal, hogy a bíró­ság ilyen összeállítása logikai szükségességgel maga után vonja, hogy a szavazatok rendszerint egyformán fognak meg­osztani. Ezt a szabályt igen ritka kivételek fogják csak áttörni. Ennek az intézkedésnek több rendbeli igen nagy hát­ránya van. Az első hátrány az, hogy a békéltető bíróság elnökétől fog a legtöbb esetben a döntés függni. Ez azért hátrány, mert az iparbiróság elnöke igen gyakran, sőt néze­tem szerint a legtöbb esetben a döntéstől tartózkodni fog, a mi az egész eljárás meddőségét fogja maga után vonni. Azokban az esetekben pedig, midőn döntési jogával élni fog, kevés garanczia van arra, hogy a döntés helyes és jó lesz. A másik, az imént ismertetett hátránynál még nagyobb, a következő. A békebiróság tagjai a vitatkozó felek bizalmi emberei lévén, nem az objectiv igazságot vagy a méltányos­ságot fogják keresni, hanem legtöbbnyire megbízójuk érdekeit fogják védeni. Ennek pedig további következménye, hogy a békéltető biróság kebelében ugyanaz a két áramlat fog egy­mással szemben állani, a mely a vitás felek között fennforog, a biróság elnöke tehát hiába fog várni objectiv felvilágosí­tást a biróság tagjaitól, mert a biróság egyik fele homlok- egyenest ellenkezőjét fogja állítani annak, a mit a másik fele és a biróság tagjai egyszerű visszhangjai lesznek annak, a mit a biróság elnöke maguktól a felektől hallott. A békéltető biróság ilyen összeállítása tehát, nézetem 4+ 65

Next

/
Thumbnails
Contents