Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 39. kötet (297-300/a. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 39. (Budapest, 1909)
Messinger Simon: A csődönkívüli kényszeregyezség intézménye [299., 1909]
и Végül megérintem még azt a kérdést is, vájjon a kényszeregyezségi eljárás meghiúsulása esetén hivatalból nyitandó-e meg a csőd? Az helyes a tervezetben, hogy a szavazás megismétlése kérhető, de azt már nem tartom helyesnek, hogy akármikor is hivatalból nyittassék meg a csőd. Ha egyáltalán nincs egyezségre kilátás, az adós maga fogja a csődöt kérni, mig ha a hitelezők közül csak egy is nem járul az újólagos próbálkozáshoz, miként ezt a schweizi törvény is mondja, módja van rövid idő — mondjuk 30 nap — alatt csődöt kérni, mely most már minden további bizonyítás vagy vizsgálat nélkül el lesz rendelendő. Tisztelt Teljes-ülés! Hogy szükség van-e a csődönkivüli kényszeregyezség jogintézményére, az tulajdonképen nem jogászi, hanem gazdasági kérdés. És a gazdasági körök minden országban kivétel nélkül követelték és követelik az intézménynek törvénybe iktatását. És bárha a jogászok túlnyomó nagy többsége az intézmény érdekében agitál, mégis a jogi írók közt találhatók az intézmény ellenzői. Érdekes jelenség ez Németországban is, ép úgy mint nálunk. Kisch strassburgi egyetemi tanár a Eecht czímü folyóiratban feltűnőnek jelzi, hogy «a jogászkörök részéről szórványosan hangoztatott aggodalmak, nagyobbrészt nem is jogászi, hanem gazdasági és ethikai szempontokból indulnak ki». Jogász részről a legőszintébb volt az 1861-iki csődtörvény indokolásában kifejtett az az aggodalom, hogy «a kényszeregyezség egyáltalában nem egyeztethető össze az igazsággal és különösen a magántulajdon elvével». «Nem lehet megérteni, miként lehet a hitelezőt akarata ellen arra kényszeríteni, hogy követeléséből engedjen.»* * A csődönkivüli kényszeregyezségi intézmény elvi ellenzője Freund (id. m. 360. 1.) erre az érvelésre a következőleg válaszol: «Diese afP strakte «Theorie» des Rechtes hat sich so schwer entschliessen können 262
