Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
59 Ságoknak a szabad mérlegelésre való képtelenségének jelét ép abban látja, hogy a széles büntetési keretek daczára többnyire a part mentén eviczkélnek, aminek folytán az enyheség túlten- gése állott elő a gyakorlatban. Ezzel szemben már most az a feltűnő jelenség, hogy maga a t. előadó ur a büntetési keretek szűkítésénél nem a minimumok felemelésének, hanem sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít és hasonlíthatatlanúl — mondja — több eredményt vár a fogházbüntetés maximumának tetemes leszállításától. Azok a törvényszegések, melyek sem a cselekmény súlyánál, sem a tettes subjectiv veszélyességénél fogva (visszaesés) hosszabb clausurát vagy a megszokás nevelő hatásának kifejlését nem indokolják — azt mondja — egy évi fogház — még a legsúlyosabb vétségeknél is — mint maximális büntetés teljesen elegendőnek mutatkozik (63. L). Ennél többet, sőt csak megközelítőleg annyit bíróságaink — kivételes esetektől eltekintve — a fennálló törvény alapján sem szoktak kiszabni. Joggal feltehetjük tehát ezek után a kérdést, hogy jogos-e az elitélő szemrehányás a bírói karral szemben, ha ez nagyjában s általában a törvény átlag szerint szigorúbb álláspontjával szemben az enyheség felé hajlott, s gyakorlati utón csaknem megvalósította azt, amit most maga a t. előadó ur intézményi- lég nagyobb kötelező czélzattal, de épen ezért esetleg feszélye- zőleg is a törvényben lefektetni akar. Ha maga a t. előadó ur is az egy évig terjedő fogházzal büntetendő vétségek büntetését (melyből összesen 50 van a büntetendő törvénykönyvben) középmértékül egy havi fogházban akarja megállapítani, melynek legmagasabb mértéke rendkívüli körülmények között is csak négy hóra emelhető: nem szól e ez némileg a mellett is, hogy az az enyhe ítélkezés, mely ennek megfelel, talán nem egészen ötletszerű volt, hanem az esetek nagyobb részének helyesebb felismerésén, az arány, az igazságosság követelményének némi figyelemre méltatásán alapulhatott ? És ez a feltűnő megegyezés igen sokat megmagyaráz, ami a t. előadó úr által idézett Ítéletek indokaiból kiszakítva, önmagában visszásnak, helytelennek látszik. 69
