Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
tum törvényes büntetésének meghatározásába terelődik át, a bűnösség subjectiv eleme, mint a konkrét esetben a büntetést determináló tényező pedig csak elősegíti az erkölcsi elem uralmát a büntetés kimérésének, tehát a büntetőjogi igazságosságnak birodalmában. Ha a most kifejtett igazságossági alapelvet tartjuk szem előtt, ügy lényegesen különbözőnek látjuk azt a feladatot, mely a büntetés kimérésekor a bíróra hárul attól, melyet a t. előadó úr reá ró. «La lói est morte, le magistrat est vivant-—mondja Anatole France a Bon juge-ről írt ezikkében —c’est un grand avantage, qu’il a sur eile. Malbeureusement il n’en use guere». És ezen nincs is okunk csodálkozni, mert a biró ma sincs még oly kiegyenlítő formula birtokában, mely a bűnösség mértékét a társadalmi védelem szempontjából kibékítené. Ez az oka annak az ingadozásnak, melyet a m. t. előadó úr az Ítélkezésünkben oly mélyreható és széleskörű tanulmányozása alapján megállapít. A biró jogos kifejezője ugyan az uralkodó ethikai felfogásnak, de emberfeletti feladat elé állítjuk, midőn azt kívánjuk tőle. hogy az empirikus morál alkalmazásában egyszersmind megtalálja a veszélyesség mértékét is, melyet valamely konkrét jogsértés a társadalom rendjére magában rejt. A baj nem magyar specialitás, az előadó úr maga reámutatott arra, hogy Németországban is fennáll, a mihez hozzá- tehetem, hogy Angliában a tavaly elhúnyt Lord Chief Justice volt az, a ki egy alkalommal kijelentette, hogy «the question as to the true principles on which penalties should be awarded for crime, is still an unsolved one, our whole system of punishing crime is false in principle and mischievous in practice». A nemzetközi összehas. jogi kongresszus 1900-ban Parisban tartott ülésén megbízottakat küldött ki a büntetés kimérés alapelveinek megállapítására, a nélkül, hogy ezek bárminő positiv eredményhez jutottak volna. Ez előzmények után alig várható, hogy az igen t. előadó úr által proponált legislativ javaslatokkal, melyek lényegileg két pontban : egyrészt az enyhítő és súlyosító körülmények másrészt a normálbüntetési tétel kodifikatiojában csúcsosodnak ki, bővebben foglalkozzam. Az előbbi, mint tudjuk, nem új eszmei benne volt már ép úgy az osztrák kódexben, mint a mi 43-ki, 250 3 33
