Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
Kármán Elemér: A kir. ügyészség és az előzetes eljárás [257., 1906]
37 a gyanú és vélelem. Ez az az ingovány, a melyen való haladásnál meg nem szűnnek óvatosságra inteni az inquisitorius per irodalmának kiválóságai, de a melynek szörnyű mocsaraiba utóbb — midőn az elébb csak megszokott indiciumok, minh csalhatatlanok alkalmaztattak — valósággal belefoj- tatott az igazság. De megjelenése első idejében tagadhatatlan nagy volt a jelentősége, a melyet most már a reformált bűnper teljes virágzásának korában, inkább megérteni, mintsem elítélni lehet a feladatunk. Ki biztosít róla, hogy a mi mai, úgyszólván kizárólag tanúvallomásokon, gyarló humanum testimoniumon alapuló igazságszolgáltatásunk kevesebb ártatlant gyötör-e meg, mint valaha a tortura és nem-e fog a 2000. év criminalistája a mi rendszerünktől ép oly irtó- zattal fordulni el? Az inquisitorius bizonyítás a 17. század végétől kezdve hazánkban a megyékben is elkezdi hódító hadjáratát. Győr vármegye egy 1724. évi sententia interlocuto- riájában nem habozik kijelenteni, hogy «a gonoszságokban lévő személyek ellen pedig országunkban is már bevett szonr széd országokbeli törvények vétkes cselekedeteknek kinyilatkoztatására csigázást tanácsolnak.» Ez az a «napfénynél világosabb» bizonyítási mód, a melylyel Bodó az eskü alól való tisztázást helyettesíti. 8 hogy e bizonyítási rendszer a nem* nemeseken kívül a nemesek megbízhatatlan — nulla bona et residentias certas habentes ac ideo citari non valentes1 — elemeire is kiterjedt, sőt hogy Győr vármegye nem áta- lotta a 18. század elején egy gálád főszolgabiráját is nemnemesek módjára vonni bűnperbe : az talán rést ütött egynéhány értéktelen armalis pergamenjén, de a magyar jogáliorum statuum, definitivo scilicet, legali aut testimoniorum constare potest Í et neque hisce duobus Conjecturae videlicet et quasstionum uti volumus?» s felelete az, hogy mi egy negyedik szakot adunk hozzá, a juramentalis depositiot, a melyről történeti kutatások hiányában azt mondja, hogy «apud nullas quidem alias gentes cognitus et usitatus». E felette becses fejtegetései teljesen felvilágosítják a magyar ősi perjog s az egykorú külföldi jog külömbségét, a mely előbbiben az eskübizo- nyitás még élt, mikor az utóbbiban azt már a gyanuokok gyűjtése és a tortura pótolta. 1 Bodó. Jurispr. crimin. Pars I. Art. III. §. 7. Art. XX. §. 11. 307
