Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
Gábor Béla: A dactyloscopia rendszere [253., 1906]
Dr. Gábor Béla: T. Teljes-ülés! Dr. Vámbéry professzor úr ismertető szavai után, melyek azon messzeható jelentőséget, melylyel a személyazonosság pontos megállapítása büntetőjogi szempontból bír vázolták — feladatom csupán az, hogy megismertessem azon módot, illetve módszert, melylyel a bűntettesek személyazonossága a lehető legkönynyebben s mégis csalhatatlan biztonsággal megállapítható, a mely módszer e mellett az ismeretlen tettesek utáni nyomozásnál is kiváló szolgálatokat tehet s a mely módszer végül minden téren, hol a személy kilétének pontos igazolása fontossággal bír. felhasználható. A kérdés, hogy a bíró előtt álló vádlott tényleg az-e, a kinek mondja magát, vagy ha nem az, úgy kicsoda, mi a múltja, minden bűnperben felmerül. Helyes eldöntését nehézzé teszi egyrészt az az ügyesség, melylyel az álnevet használó, vagy múltját tagadó gonosztevő magát a leleplezés ellen védelmezi, másrészt nehézzé teszi az, hogy igen kevés az eszköz és a mód, melylyel az álnevet használókat utolérni, igazi nevüket megállapítani s ezzel viselt dolgaikat leleplezni lehet. Az eszközök között a memoria játsza a főszerepet, ámde ez, tekintve, hogy bíróságoknak és a rendőrségnek évente sok ezer emberrel van dolga, legfeljebb a gyanú felkeltésére jó s az igazi névre csak hosszas nyomozás után vezet. A bűnügyi nyilvántartások számos példával tudnák igazolni, hogy az ítélkezésnél mily visszásságokat idéz elő az álnév. Ugyanazon személy 2—3 név alatt is meg volt már büntetve, mindannyiszor a büntetlen előélet figyelembe vételével. H8
