Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 31. kötet (244-249. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 31. (Budapest, 1905)
Fazekas Oszkár: A szabadalmi törvény reformja [249., 1905]
34 részére kaparja ki a gesztenyét a tüzből, annál kevésbbé, mert előrelátható, hogy a sarokbaszorított szabadalomtulajdonos bárki másnak inkább fogja kiadni a licentiát, mint annak a konkurrensnek, a ki ellene tört s kényszerhelyzetét előidézte. Szerepet játszik végül ennél a kérdésnél is, mint annyi másnál, az a szűkkeblüség, a melyet a bíróságaink részéről az ügyvédi dijak megállapítása körül általában tapasztalunk. A szabadalmi hivatal ellen ügyvédi részről ily panasz nem emelhető, mert általában sokkal méltányosabban állapítja meg az ügyvéd dijait, mint a közpolgári bíróságok. Azonban ez az elismerés csak viszonylagos értékű, mert absolute tekintve a dolgot, még mindig távol marad ez a díjmegállapítás is az ügyvéd munkájának valóságos és teljes díjazásától, úgy hogy a hivatott és képzett ügyvéd az esetek legtöbbjében ügyfelétől az ellenfél terhére megállapított költséget meghaladó külön díjazást kénytelen kikötni. Számos esetben ez az elkerülhetetlen költségtöbblet billenti fel az amúgy is ingadozó mérleget. Ez is akadálya néha annak, hogy az érdekelt iparos még a kedvező kimenetel biztos kilátása mellett sem kezd megvonási pert, még ama ritka esetekben sem, a mikor az gazdasági szempontból teljesen indokolt volna és a mikor a felperes azzal az eshetőséggel is leszámolt, hogy az intés folytán a szabadalomtulajdonos maga veszi gyakorlatba a szabadalmat, vagy másnak ad licentiát. így dől azután teljesen dugába az a czélzat, a melyet a törvényhozó a gyakorlásbavételi, illetve engedélyi kényszer statuálásánál szem előtt tartott és így vesz kárba az a sok szép érv, a melyet annak idején az intézmény javára oly számos oldalról felhoztak. Hogy különben magának az intézménynek a természetében is van egy oly ellenmondás, a mely sterilitását eredményezi, mutatja az a körülmény, hogy az óriási ügyforgalmu német szabadalmi hivatalnál sem volt másfél évtized alatt sokkal több, mint körülbelül 150 megvonási ítélet. A megvonási per alapja végre is elvben nem más, mint a gyakorlásbavétel mellőzése, már pedig ba a szabadalomtulajdonos mellőzi a gyakorlásbavételt, akkor a dolgok közönséges menete szerint az más részére sem lehet rentábilis. A gyakorlásbavételi kény289
