Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 31. kötet (244-249. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 31. (Budapest, 1905)
Fazekas Oszkár: A szabadalmi törvény reformja [249., 1905]
30 nem ér, indokolt, hogy az arra hivatott iparosok külföldi találmányok meghonosításával is foglalkozzanak. Az újdonság fogalmának szigorításával még azután is ráérünk, ha majd renta- bilisebb lesz közgazdasági szempontból az elméket inkább eredeti találmányok produkálására serkenteni. De különben is mások azok, a kik önmagukból produkálnak és mások, a kiknek viszont arra való tehetségük van, hogy éles érzékkel felismerjék a használhatót a mások produkcziójában. Ezért a tapasztalat egyáltalán nem szól a mellett, minthogy ha pl. Svajczban avagy Angliában a «belföldi újdonság» rendszerének az lenne a következménye, hogy az inventió- képesség csökkent volna; ellenkezőleg még a német szakírók is elösmerik, hogy az angolok sokkal gyakorlatiasabbak a németeknél és míg a németek a felfedezésben nagymesterek, addig az angolok a felfedezések gyakorlati kiaknázására vezető találmányokban excellálnak. Nagyon meg lehetnénk elégedve, ha nálunk csak aránylag is annyi eredeti találmányt produkálnának, mint Angliában, vagy Svajczban, hol pedig a külföldről behozott találmány is teljes értékű szabadalmi oltalmat nyer. Yégül azt sem lehet mondani, hogy az eredeti produkczióra hajló elméket reproduktiv tevékenységre azért ösztönözné a «belföldi újdonság» rendszere, mert a külföldi találmány meghonosításáért ugyanannyit nyújt, mint az eredeti találmányért. E rendszer mellett sem áll az, hogy a külföldi találmányoknak a meghonosítása annyi anyagi eredménynyel járna, mint eredeti találmányoknak a produkálása, mert eredeti találmány alapján az összes iparállamokra kiterjedő kizárólagossági jogokra lehet szert tenni, míg az importált találmány csak Magyar- ország területére szóló kizárólagosságot fog nyújtani. III. A gyakorlásbavételi kényszer. Az újdonság reformjával ugyan nem rendszerileg, de gazdaságilag közel összefüggésben van a gyakorlásbavételi kényszer kérdése. A jelenlegi szabadalmi törvény tervezetének alig volt ren294