Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 31. kötet (244-249. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 31. (Budapest, 1905)
A szövetkezetekről szóló törvénytervezet. A Magyar Jogászegyletben 1904. évi november és deczember havában tartott vita [247., 1905]
117 bár ő sokkal inkább barátja a «bankszerű» szövetkezeteknek, mint j ó magam. Dr. Horváth János t. tagtárs úr terve, azt hiszem, túllő a javaslat czélján s annak sorsát könnyen veszélyeztetné is. Nem tartom czélszerünek a munkáskérdést összeköttetésbe hozni az előttünk fekvő tervezetben kontemplált szövetkezetekkel és annak bár csak részleges megoldását ez utóbbiaknak szabályozásával együtt megkisérleni. Nem akarok itt arra kiterjeszkedni, a mit Horváth igen t. tagtárs úr a munkásszövetkezetekről részletesebben mond. Csak megemlítem, hogy azok eszközeiket és czéljaikat tekintve olyannyira más természetűek, mint az itt említett szövetkezetek, hogy szerény nézetem szerint még formai hasonlóságuk sem szól egyugyanazon törvényben való szabályozásuk mellett. Dr. Dömötör László t. tagtárs úrnak az a nyomatékosan védett kijelentése, melylyel ő a szövetkezeteket a kereskedelmi társaságok színvonalára sülyeszti le, ellentmond a szövetkezeti eszmének. Az eddig említett felszólalók, úgyszintén Dr. Pap Dezső, Dr. Sugár Ignácz, Dr. Éber Antal, Dr. Lévy Béla, Dr. Oláh Dezső és Dr. Vermes Károly tisztelt tagtárs urak azon megjegyzéseire vonatkozólag, melyekben az enyémmel ellentétes álláspontokat foglalnak el, mái- előbb említett előadásomra hivatkozom, a hol kifejtett nézeteimet megokolni is igyekeztem. 235