Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Szakolczai Árpád: A szabad akarat a magyar polgári törvénykönyv tervezetében [225., 1903]
19 nek épen az ellenkezője volna : a szabad akaratnak korlátozása, az egyenlőség megszüntetése, a társadalmilag gyengébbek javára. Ilyen szempontból tárgyalva a kérdést, már egy igen népszerű szólamhoz érünk, a mely Németországból útját a szokásos retortákon át megtéve, immár hozzánk is eljutott és nagyon sok törvényjavaslatban és tervezetben (p. o. utóbb a részletügyletekről szóló javaslatban) kifejezést talált. Ebből a szempontból azonban a speciális eset ismét az, a melyben ama bizonyos közigazgatási jog — a mint a t. felszólaló úr mondta — helyén van; de általános magánjogi szabálylyá nem emelhető, így képzelhető és talán helyeselhető is, hogy az akaratszabadság elve (p. o. a részletügylet megkötésénél) a gyengébb javára korlátoltassék, de nem helyeselhető az, hogy gazdasági, politikai, illetve jogpolitikai indok nélkül általános formula adassák a biró kezébe, hogy az egyszer már megtörtént kijelentést meg nem történtté tehesse. Mert hogyha egy speciális esetben, pl. a munkabérszerződés esetében azt mondjuk, hogy a munkás eleve, kezdettől fogva bizonyos kikötéseket nem tehet, a melyek az ő hátrányára szólanak, ezzel a forgalmat nem gátoljuk, hanem a munkást védjük, a ki ezt előre tudta, ép úgy, mint a munkaadó; a speciális esetben tehát csak egy czélszerűségi, nemzetgazdasági kérdésről van szó. Ha azonban egy általános paragraphus keretébe foglaljuk e kérdést és megadjuk a jogot az egyik szerződő félnek, hogy bármikor álljon ezzel elő, akkor a szerződés megkötésekor erre vagy egyik fél sem fog számítani vagy pedig a szerződés fennállása iránt tulajdonképen soha sem lehet bizonyosságban. Ez pedig nem czélszerű, de nem is eredményre vezető. Nem czélszerű és nem okos azért, mert jobb az ilyesmit minden egyes esetben külön és oly mértékben, mint az illető kor felfogása megkívánja, praecise kimondani úgy, hogy a szerződő felek tudják magukat mihez tartani, és nem eredményre vezető, mert félő, hogy ilyen általános formula használata a mai magánjogi ismeretek és magánjogi felfogás alapján csak nagyon kis körre terjedne és inkább egy igen szép és hangzatos elv volna, a melynek a praxis azonban sokkal kisebb hasznát látná, mint azon fontos sürgős, tételes intézke- seknek, a melyek a gyengét a kizsákmányolás ellen megvédik. Természetesen ezen intézkedésekkel nem szabad a czélon túl55 2*
