Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Dombovári Schulhof Géza: A Favor Defensions elve és a Kir. Curia [221., 1903]
13 tától a folyamodás a főigazgató székre mind a közvádlónak, mind a vádlottnak megengedtetik ...» és hol van ettől a mi szabadelvű 1896-os törvényhozásunknak 269. §-a, mely felfolyamodást biztosít a vádtanácsnak megszüntető határozata ellen, de egész életre kiterjedő becsületvesztést a felfo- lyamodásilag soha meg nem támadható vád alá helyező határozat ellen. (Úgy van,!) De a törvényhozó nem akarta, hogy a szegény vádlott kelleténél tovább küzdjön a bizonytalansággal. Ezért meg- szorítá a felebbvitel eseteit; igaz ugyan, hogy a vádlottra nézve kevésbbé kellemetes módon. No és van bíróság, lásd győri tábla, mely elfogadhatónak tartja a közvádló felfolyamodását vád alá helyezés esetén is, ha a vádtanács nem teljesen az ügyész szája íze szerint mérte a minősítést! (Büntető Jog Tára XLI. k. 73. 1.)* Hogy mily messze állott a 43-diki még csak az ügyfélegyenlőség elvétől is, arra legjobb bizonyság a 406. §., mely szerint: «A közvádló műiden büntető perben, melyben 6 esztendei fogház v. ennél nagyobb büntetést követelt és a vádlott vagy felmentetett vagy kisebb büntetésre Ítéltetett, nemkülönben közpénztárak hűtlen kezelése, hivatalbeli visszaélések, közgyűlések vagy tisztválasztáskori kicsapongások és kegyetlenkedés eseteiben a végítéletet mindig felebbvinni köteles.» Ez megint a hivatalbóli felebbvitel elve, melyet a 43-as javaslat vádlott terhére, a sárgaköny vi gyakorlat vádlott javára ismert, a B. P. pedig hatályon kívül helyezendőnek vélt azon * Az ilyen törvényértelmezési irány most divatját járja. Régen nem így volt az. Az 1880 : XXXVII. t.-cz. 45. §-a szerint: «... a kir. táblának azon határozata ellen, mely által a kir. törvényszéknek vád alá helyezést rendelő határozata helybenhagyatik, további felebbvitelnek helye nincsen.» Mikor pedig felmerült az a kérdés, hogy mi teendő akkor, ha a tábla a törvényszéktől eltérő minősítést fogadva el, helyezte vád alá azt, ki ellen az eljárás folyt, akkor a Curia 36. sz. a. (1884 jun. 28-án kelt) t. ü. h.-ban kimondta, hogy a vádlónak a vádlott terhére bejelenthető perorvoslati jogainak szempontjából ezen, a törvényszéki végzéstől eltérő végzés olybá veendő, mintha egybehangzó volna. 145
