Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Dombovári Schulhof Géza: A Favor Defensions elve és a Kir. Curia [221., 1903]
9 a védő által hivatkozott tanúk nem fognak vallani». Mikor pedig — mert mesébe illően hangzott az indokolás — itt Budapesten történt — perorvoslat folytán az ügy fölülvizsgáltatott, meghozták a végzést, mely szerint a neheztelt elsőbirósági végzést indokainál fogva helybenhagyni kellett. (Mozgás.) Ennyi hihetetlenség után utána jártam a dolognak és azt a felvilágosítást kaptam, hogy a hozott határozat az országszerte dívó gyakorlattal ellentétben állónak nem tekinthető, mert a 449. §. 4. pontja alapján kérelmezett újrafelvételnek helye csak akkor van, ha az indítványozó az új tényt vagy bizonyítékot «valószínűsíti». Ha pedig a védő egyszerűen csak «elmondta» a beadványában, hogy X és Y. tanúk ezt és ezt fogják vallani, úgy ő nem valószínűsített még semmit, hanem csak mondott valamit, a mihez a törvény perjogi következményeket nem fűz. (Innét, hogy p. o. a budapesti kir. büntető törvényszék "kénytelen volt» az újrafelvételi kérelmeknek felét messze meghaladó számát visszautasítani.) Persze, ha gazdag gonosztevőről lévén szó, a tanúvallomásoknak közjegyzői fölvételére szükséges pénz nem hiányzik és így közjegyzőileg hitelesített tanúvallomások alapján kérik az újrafelvételt, nem ily könnyű a kérelemnek az elutasítása. De ha szegény a vádlott? Akkor nyugodjék meg az alapperbeli Ítéletben! Akkor is, ha ártatlanul elitéit. Pedig hát — véleményem szerint — a közjegyzői tollbamondás sem feltétlenül valószínűsít; mert a a közjegyzői okirat is csak azt bizonyítja, hogy a tanú ezt és ezt mondta; eszmei okirathamisításról (B. T. K. 400. §.) szó tehát akkor sem lehet, ha a tanú a közjegyző előtt hamisan ítélet szerint, vádlott cselekményéért «véletlenül» ép akkora büntetést érdemelt, a mekkora büntetés a vizsgálati fogság által kitöltöttnek volt vehető. Ha ezen prófétai ihletű férfiakat az ember versenyló vagy tőzsdei értékpapír sorsának előre való bemondásra szólítaná fel, jóllehet ennek a törvény szempontjából mi sem áll útjában, méltatlanul jelentenék ki, hogy ez nem az ő dolguk. A büntetés tartamának a meghatározása sem az ő dolguk, (B. P. Ü5. §. 1. bek.) mégis valójában ők mondják ki ezek szerint! De azért a 65. §-t betartják és «elvben» természetesen nem jár el az Ítélethozatalánál a vizsgálóbíró. És a jogkereső közönség szenpiontjából is persze fő az elv! Hl