Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)

Lukács Hugó: A korlátozott beszámíthatóságról [220., 1903]

37 iránybani enyhítésére van szükség: úgy physiologiai irányban, hogy szabadabb levegőjük legyen, hogy mozgásuk szabadabb lehessen, mint psychologiai irányban a fegyelmezettség eny­hébb voltában, valamint a munka dolgában, hogy t. i. ez lehe­tőleg állapotuknak és előbbi foglalkozásuknak megfelelő legyen. Kém időszerű még annak a megvitatása, vájjon ez a végre­hajtási nem a börtönügyi tudománynyal foglalkozók állandó utópiája lesz-e; a gazdasági kolónia vagy valamelyes munkás­ház nagyobb földterülettel összekapcsolva, mert most még csak az elvek elismeréséről lehet szó. És végül a psychiatria akkor fejtheti ki igazán jótékony hatását, a midőn a bűntettes büntetését már kiállotta; ekkor alkalmazhatja a társadalom nevében a pr seven ti v jellegű intéz­kedéseket, a gyógykezelést, a javítást és az istápolást. Ezzel óhajtok egyben válaszolni Salgó t. tanár úrnak is, hogy t. i. a büntetés mértéke a szerint irányul, hogy az minő hatást képes elérni, egészen más kérdés az, hogy vájjon milyen hatá­sokra van még szükség? Ennek megítélésére, figyelembevéte­lére való azután, hogy alkalmazzunk velük szemben a büntetés kitöltése után socialpolitikai, főleg psychiatriai jellegű óvintéz­kedéseket, a patronage-intézményét, értve ezt annak legtágabb értelmében. Kétségtelenül bizonyos imminens veszélyes ese­tekben szükséges lesz elkülönítésük is, a mi esetleg élet­hossziglani tartamú is lehet. Mindezeket összefoglalva: a korlátozott beszámíthatóság, mint a beszámíthatóság egyáltalán, jogtechnikai fogalom, annak ismérveit a jogtudomány állapítja meg, a psychiatria csak elő­feltételeit, tehát az ő szerepe járulékos természetű. A psy­chiatria állapítja meg az elhatározás időpontjára visszamenő­leg, vájjon milyen lehet az elhatározás; vájjon észlelhető-e az elhatározás befolyásolásának keretén belül annak intensitásában és hatásaiban lényeges különbség; vájjon indokolt-e ennek alapján egy új fogalom alkotása ? A psychiatria állapítja meg a végrehajtást illetőleg a hosszantartó betegségben szenvedők szervezetének vizsgálata alapján, hogy milyen legyen a neme a végrehajtásnak. (Elénk helyeslés.) E két tudomány együttes munkálkodásából az a követ­kezés, hogy a korlátozott beszámíthatóság fogalmát alkotnunk 129

Next

/
Thumbnails
Contents