Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)

Lukács Hugó: A korlátozott beszámíthatóságról [220., 1903]

21 hatóság, tehát a nevelés, javítás lehetősége fennáll - kérünk egy intézkedést, azt, a mit korlátolt beszámításnak szokás nevezni. Az eddigi törvény szerint ha kimondták a bűnösséget (kerülöm a beszámíthatóság szót) akkor legfeljebb enyhítő kö­rülmények számbavételével ítélték el az ilyen beteget. Már pedig az enyhítő körülmények alkalmazása itt nem elégséges, nem csupán azért, a mit Jolly állít, hogy t. i. vannak delictu- mok, különösen a német büntetőjogban nagy számmal, melyek­nél a törvény nem engedi meg az enyhítő körülmények számba­vételét, hanem főleg azért, mert a fennálló büntetési nemek, melyek minden fényes reform daczára, mégis csak a megtor­lással és elvesztéssel hatnak, nem alkalmasak az ily emberek büntetésére, tulajdonképeni czéluknak csak a társadalom ideig óráig tartó megóvásával felelnek meg. Ellenben a börtön- rendszer eltagadhatatlan káros befolyása ezeknél a könnyen befolyásolható, gyenge ellenállású lényeknél imminens veszély- lyel jár. Ha pedig a biró felmenti az illetőt, akkor elmegyógyinté­zetbe kerül. Számtalan esetben tapasztaltam, hogy az első dolog, a mit az ilyen imbecillis a tébolydában megtanul, az, hogy ő már ezentúl nem büntethető. De betegnek sem tartja magát. Előb-utóbb kiszabadul, intact becsületű úr lesz. Ezek után természetes, hogy az életbe kijutva, csakhamar elkövet valamit, a miért ugyancsak visszakerül az intézetbe. És ez így megyen vég nélkül. Nem beszélek arról, mily nyűg az ily beteg a tébolydában, hogy mennyire visszaélnek kiváltságos helyze­tükkel az intézeti fegyelem szükségképeni humanistikus gya­korlásával szemben. Ezek az egyének, a kikkel szemben Sollier mint egyetlen védőeszközt a legszigorúbb fegyelmet követeli, ezzel épen ellenkező bánásmódban részesülnek, mert hiszen a tébolydában e két szó: büntetés és kényszer, mondanom sem kell mennyire jogosan, ki van zárva. Az ilyen beteg tudja jól, hogy ő munkára nem szorítható, henyél, dologtalan és unat­kozik. Mint jellemző kuriosumot említem fel, hogy intézeti orvos koromban eltanultam tőlük a —- tolvajnyelvet. Tisztelt uraim, ezek számára külön intézkedés szükséges feltétlenül. És ebben áll, a mint Weber azt a hallei elmegyó­113

Next

/
Thumbnails
Contents