Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 25. kötet (206-210. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 25. (Budapest, 1903)

Jászi Viktor: A pragmatica sanctio és a házi törvények [206., 1902]

58 azok struktúrájáról rendszerint számot sem adunk, s az tuda­tossá csak akadályok felmerülésével válik, úgy itt is. A mint controversiák merülnének föl köztünk s Ausztria közt, például regrediens öröklés kérdése vetődnék föl, azonnal igénybe kel­lene venni e viszony legélesebb logikai analizisét, s ennek alap­ján meghatározni, hogy e kérdésben mily joga van az ország­nak, minő Ausztriának, hogy úgy a nőági öröklés elve mint az unió elve, mely mindkettő integrális része e szabályozásnak, kellőkép érvényesüljön. És akkor kiderülne, hogy a kérdéses egyén osztrák legitim successori mivolta, s annak országgyűlé­sünk által való szabad elbírálása a kérdés megoldásának tör­vényes módja. Végül még csak azt akarom kiemelni, hogy e megoldás, a melyet adni megkisérlettem, csak látszólag áll ellentétben azon hiteles magyarázattal, melyben az 1723-iki törvényeket az 1900:24. tcz. részesítette. E törvény azt mondja, hogy az ott beczikkelyezett ünnepélyes nyilatkozat az 1723:1. és 2. tcz. rendelkezéseivel teljesen egyező. E nyilatkozatban a nem egyen­jogú házasságból való születésnek suecessiot kizáró hatása ismertetik el. Tehát ez egyezik az 1723-iki törvényekkel. Fejte­getéseink is ugyanily eredményre jutottak. Azt mondja továbbá e törvény, hogy a trónöröklésnek az 1723 :1 és 2. törvényczikk- ben foglalt szabályozása, úgy keletkezése, mint feltételeire és tartalmára teljesen önálló és hogy minden a trónöröklés körébe / tartozó kérdések annak rendeletéi szerint itélendők meg. Úgy vélem, hogy incorporativ és nem incorporativ utalások egy tör­vényt sem keletkezésére, sem föltételezéseire, sem tartalmára nézve nem tesznek önállótlanná, valamint, hogy a trónöröklésre vonatkozó minden kérdés annak rendelkezései szerint Ítéltetik meg akkor is, ha azon rendelkezéseknek az általam fejtegetett tartalmat adjuk is. Csak az út, melyen haladtam volt, eltérő, de az eredmények mind az állam önállóan alkotott törvényeinek rendelkezéseiből voltak levezetve. 58

Next

/
Thumbnails
Contents