Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 25. kötet (206-210. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 25. (Budapest, 1903)
A jogi vizsgákról szóló vita (1902. május) [210., 1903]
6-2 aránt igen szép eredményekkel dicsekedhetnek. Betűről-betűre nem lehet átplántálni azokat az intézményeket, de igenis azoknak szellemét és irányát meghonosítani a mi viszonyainkhoz alkalmazva igen fontos törekvésünket kell, hogy képezze. Kétségtelen dolog, hogy az akadémiákat arra a fokra kell fejleszteni, a melyen azok hivatásuknak, feladatuknak meg tudnak majd felelni. Eddig bizony az a szegény református felekezet, bármennyire igyekezett is ; bármennyire izzadta is a vért és bármennyit áldozott is azért a magyar nemzeti szellemért és azért a magyar nemzeti iskoláért, szegénységénél fogva nem volt képes azt az iskolát úgy fentartani, hogy az a modern igényeknek megfelelhessen. De ezt az igyekezetét meg kell becsülni és nem elfojtani, ezen egészséges szellem szülte intézményeket nem szabad ennek az országnak magától eldobnia, mert ezek az intézmények nem úgy vannak beültetve a mi hazánk viszonyaiba, mint a hogy pl. egy 30 esztendős fát más talajba ültetnek át; ezek az intézetek magról keltek, gyökereik lenyúlnak a'magyar nemzetnek legnemzetibb talajába; olyan intézmények azok, a melyeknek megtartása egyik legfontosabb nemzeti és politikai kötelességünk. Ezen intézeteket nem elnyomni, hanem segíteni, felszülni kell. Felfogásom szerint tehát a kormány törvényjavaslata nagyon helyesen járt el, a midőn ebbe az irányba igyekezett terelni a kérdést.\Épen politikai szempontból ezeknek az intézeteknek, t. i. a jogakadémiáknak felekezeti jellegüket meg kell tartaniok. Az állami segélyezésnek mikéntje már azután más dolog. Az ilyen segélyezésekre a legújabb törvényhozás értelmében számos példa van. Ott vannak pl. a felekezeti gymna- siumok, a melyekhez szintén segélylylel járul az állam és pedig építési segélylyel, továbbá állandó segélylyel stb., a mellett a felekezeti autonómia is megóvatik és ez tökéletesen megfelelő megoldása a kérdésnek. — Kováts Gyula tisztelt tagtárs úr, a ki azt mondotta, hogy a felekezeti jogakadémiáknak az államvizsgálati jogot nem lehet átadni, javasolt egy megoldási módot, a melyet nagyon életrevalónak tartok és a melyet meg is lehetne valósítani. Ő t. i. azt mondja, hogy miután ezen felekezeti intézeteket maguk a felekezetek nem képesek oly módon fentartani, a mint azt a törvényjavaslat előírja és miután 246