Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 25. kötet (206-210. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 25. (Budapest, 1903)
Polner Ödön: A pragmatica sanctio és a házi törvények [208., 1902]
26 rico et prenobilissime uxori Theodore in beneficium concessimus, perpetuali jure sanctientes, ut ipsi et liberi eorum post eos indifferenter filii sive filie eundem Austrie ducatum hsere- ditario jure a regno teneant et possideant».1 A leányágnak öröklését kimondja a III. Frigyes által megerősített, de különben IY. Budolf herczeg által készíttetett koholmánynak bizonyult ú. n. privilegium majus (si quod Deus avertat, Dux Austrie sine hasrede filio decederet, idem ducatus ad seniorem filiam quam reliquerit devolvatur),2 és V. Károly császár 1530-ban adott privilégiuma is. (Wo aber bemelte Fürsten ohne Erb-Sohn abgiengen, da soll das Herzogthum und die Land zu sein ältiste Verlassene Tochter fallen).3 Az ily női hübérben azonban a leányág öröklése csak kisegítő (subsidiarius) volt, a mennyiben annak az ellenkezője nem lett kimondva. A Libri Feudorum II. könyv 17. czímének bevezetése szerint: «Non enim patet locus feminae in feudi successione, donec masculus supereat ex eo, qui primus de hoc feudo fuerit investitus». S ha egyszer átment az öröklés a leányágra, ebben a leányágban a további öröklés ismét fiági lett, míg fiági leszármazók voltak. (Libri Feud. u. о.)4 5 A német- országi közönséges hűbéri jognak ezek a rendelkezései állottak az osztrák herczegsógre, később főherczegségre is, mint német hűbérre, s ugyanezek állottak Tyrolra, mely szintén női hűbér volt0 és az osztrák főherczegséggel egyesített styriai, karinthiai stb. herczegségekre, melyekre а III. Frigyes és V. Károly-féle privilegium megerősítések szintén kiterjedtek. A leányági öröklésre azonban az osztrák tartományokban nem került a sor egészen 1740-ig. Az úgynevezett magánjogi felfogásnak már most, mely ezeket a hűbéreket, tartományokat, országokat magántulajdonnak tekintette, a Habsburg-házban ép úgy, mint a legtöbb német fejedelmi házban, szokásban voltak az osztozkodások, főleg abból a szempontból, hogy az által a család tagjai eltar1 Archiv f. őst. Geschichtsquellen 8. (1852), 111 1. Wattenbachtól.. 2 U. o. 113 1. és Schrötter; Abhandlungen. I. 143 1. :í Schrötter : Abhandlungen. I. 228 1. 4 Weber : Handbuch d. d. Lehenr. III. k. 291 1. a) jegj'z. 5 Huber : Öeter. Reichsgeschichte. 19 1. 112
