Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)

Sipőcz László: A törvénytelen gyermekek jogállásáról [201., 1902]

43 Még tovább megyek; egyenesen azt mondhatom, hogy három tényezőt látok a magyar jogrendben, a melyek az erkölcste­lenséget mesterségesen fejlesztik. Kettő nem tartozik ide; ez a kettő kényszer: a coelibatus és a militarismus. A coeli­batus azért, mert mesterségesen rászorítja a társadalmi rend­nek egy igen tekintélyes csoportját nemileg erkölcstelen életre és pedig rászorítja éppen olyan helyeken, a hol azon rend­nek tagjai irányadó példát szolgáltatnak t. i. a községekben és a falvakban, a hol minden köztudomású dolog és a hol semmi sem marad titokban. A másik: a militarizmus kétféle irányban fejleszti a nemi erkölcstelenséget: egyfelől vissza­tartóztat az erkölcsös élettől a kaszárnyarendszer, a kényszer­rendszer által, másfelől pedig, mert a militarizmus maga, mint az erkölcstelenség fejlesztője működik közre úgy a szó physikai, mint psychikai jelentősége szerint. Hogy a szó physikai értel­mében mennyire működik e téren közre és hogy ez ennélfogva ebbe a kérdésbe is mily erős vasfogakkal kapcsolódik bele, azt kétségtelenné teszi az orvosok által constatált az a körülmény, hogy a syphilis a militarizmussal fokozott arányban terjed és hogy ennek következtében a nemzedékek folytonosan degene- ráltatnak. Magyarországon is azt látjuk az utóbbi nemzedékek­nél, — holott a magyar búza sikértartalma csak újabban csök­kenik és a magyar nők éppen úgy hajlandók egészséges gyerme­keket nemzeni, mint eddig, — mégis a sorozó bizottságok elé kerülő hadkötelesek nagyon elcsenevészedett állapotot mutat­nak. Maga a militarizmus igazolja tehát azt, a mi különben már régen meghaladott álláspont és igazság, hogy minden bűn önmagában megkapja a maga büntetését. A militarizmus társa­dalmi és jogi szempontból bűn, a melynek büntetése ily módon el nem marad. A harmadik tényező azonban, a mely a nemi erkölcstelenséget fejleszti, mind a két előbbi oknál súlyosabban érvényesül, mert ez maga a jogrend, illetve jogrendünknek az a része, mely a törvénytelen gyermekek nemzését, hogy úgy mond­jam, előmozdítja és pártolja. Hogy értendő ez ? Eöviden el fogom mondani. Méltóztassék csak elgondolni, hogy egy törvényes apa nem a társadalmi felfogás szempontjából, hanem magának a tételes törvénynek rendelkezéseiből folyólag minő terhekkel van ellátva. Ott van pl. az, hogy a családtag-adó őt sújtja, 43

Next

/
Thumbnails
Contents