Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
A polgári perrendtartás javaslata. A Magyar Jogászegylet 1902. márczius és április hónapjaiban folytatott vita [205., 1902]
7 tatás általános érdekeit érintik és nem az ügyvédek separatis- tikus helyzetét, s hogy ha figyelemre nem méltattatnának, a törvényjavaslat nélkülözné kiépítésében és részletkérdései szabályozásában ama teljességet és tökéletességet, a melyre különben átgondolt, tervszerű struktúrájánál áttekinthető és egyszerű rendszerénél fogva méltán igényt tarthat. Hogy lehetőleg kellő képet nyújtsak egy előadás keretén belül a törvényjavaslatról, foglalkoznunk kell mindenek előtt a T. J.-nak fő -— alap —princípiumával, a szóbeliséggel. A törvényjavaslatnak alapirányeszméje, mintegy szíve a szóbeliség : még pedig a kötelező szóbeliség. Mai előadásom folyamán azzal kívánok foglalkozni, hogyan valósul meg a szóbeliség a törvényjavaslat szerint 1. A per előkészítésénél. 2. Az érdemleges tárgyalásnál. 3. Az ítélet alapját képező tényállás megörökítésénél. 4. A felebbviteli eljárásnál. Iparkodni fogok kimutatni, hogy mily viszonylatban áll a törvényjavaslat a szóbeliség szempontjából a német birodalmi perrendhez és az osztrák perrendhez. Azt hiszem, hogy talán fog sikerülni a törvényjavaslat intézkedései nyomán beigazolni azt, hogy a T. J. kellő mérséklettel közép helyet foglal el a német és az osztrák perrend között és nem esik a német perrend fonalán a túlhajtott szóbeliségbe és tartózkodik egyúttal attól, hogy az osztrák perrendi minta szerint az Írásbeliségnek több befolyást és nagyobb teret engedjen, mint a mennyi a helyes pervitel szempontjából szükséges. Talán fog sikerülni beigazolnom, hogy a T. J. habár ugyanazon elveken épült fel mint a franczia, német vagy osztrák perrend, mégis teljesen önálló, a kivitel módozataiban egészen eredeti alkotás, s hogy ezzel oly törvényt kapunk, a mely felette fog állani a kultur népek bármely szóbeli perrendjének. A szóbeliség jelenti egyfelől ama formát, amaz alakot, a melyben a peranyag az Ítélő biró előtt jelentkezik (szóbeli előadás szemben az írással), másfelől pedig a peranyag keletkezésének, fejlődésének egy bizonyos határozott, az ú. n. írásbeli per formáitól teljesen elütő módját. 199
