Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Székely Ferencz: A jogi vizsgák reformja [204., 1902]
17 félévben a budapesti nagykorú joghallgatók száma 354 volt, ilyenekre tehát ezentúl is lehet számítani; és hogy a téli félévekben a budapesti jogi karon 4—500 hallgatóval több szokott lenni. Mindezeket egybevetve, véleményem az, hogy a jogakadémiák, a melyek az ország területén igen egyenlőtlenül vannak elhelyezve, a reform tanügyi részének sikere esetében is leg- fölebb 1000 joghallgatót képesek Budapestről elvonni; és így — ha a Királyhágón túlról ide jövő 146 joghallgató ezentúl Kolozsvárra menne is — a budapesti jogi karra még mindig legalább 2000— 2500 egyén fog beiratkozni; vagyis annak tultömöttsége a kívánt mértékben meg nem szűnik ; és ennélfogva ezt a bajt, a reform mellett is, egyedül parallel tanszékek felállításával lehet gyökeresen orvosolni. П. Áttérek most már előadásom második tárgyára, az egységes igazságügyi gyakorlati vizsga szabályozásának kérdésére. Az igazságügyi miniszter — egyletünkhöz intézett leirata szerint — az elméleti jog- és államtudományi vizsgák tervezett reformja kapcsán szükségesnek tartja, hogy az igazságügyi szolgálatra való gyakorlati képzés előfeltételei, valamint a gyakorlati képesítő vizsgálatok, nevezetesen a bírói és az ügyvédi vizsgák szabályozása is revisio alá vétessék. Kijelenti, hogy a külön bírói és az ügyvédi vizsgák helyett egységes igazságügyi gyakorlati vizsga szervezését vette tervbe, és ennek szabályozása végett törvényjavaslatot szándékozik kidolgozni, és azt lehetőleg az elméleti jog- és államtudományi államvizsgát tárgyazó törvényjavaslattal együtt a törvényhozás elé terjeszteni. Ezt megelőzőleg azonban a szabályozás főelveire és alapvonalaira nézve a mi egyletünk véleményét is megismerni óhajtja, és e végből különösen a megküldött kérdőpontokra kíván tájékozást szerezni. Ezért, és mert a kérdőpontok a lapokban is megjelentek, tehát ismeretesek, egyedül a válaszok előadására szorítkozom, melyek a következők: I. Véleményem szerint csak egy vizsgálóbizottság állítandó