Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)

Székely Ferencz: A jogi vizsgák reformja [204., 1902]

7 méban a maga egészében élő jog hatályával bir és azért a ma­gyar magánjoggal — a jogi oktatásnak és ezen államvizsgának legfontosabb és legterjedelmesebb tárgyával — együttesen phy- sikai erő és idő hiányából nem tanítható és a külön vizsgatár­gyak sorában nem mellőzhető. A vizsga tárgyainak két részre osztását az anyag nagysága és az a körülmény indokolja, hogy igy is egy-egy vizsga két órát vesz igénybe, mialatt a jelölt tapasztalat szerint annyira kifá­rad, hogy további ismereteiről kellőképpen beszámolni alig képes. A vizsgatárgyak anyagának közelebbi meghatározása ugyan nagy nehézségbe ütközik, de különösen a politikai vizsga tár­gyainál elkerülhetetlenül szükséges és még leginkább lehet­séges. írásbeli vizsga tételét — az elméleti képzettség megítélé­sére — nem tartom feltétlenül szükségesnek és mert helyes kivitele, a jelöltek nagyobb száma esetében, szertelen nehéz­séggel jár, azt mellőzendőnek vélem annál is inkább, mivel a jogtudományi vizsga két tárgyából már a hallgatás idején gya­korlat fog kivántatni. A tervezet szerint csak az bocsáttatnék a vizsgára, a ki a tanfolyamot szabályszerűen hallgatta és ez alapon az egyetemek­től, a kir. jogakadémiáktól vagy valamely megfelelően szervezett más magyarországi jog- és államtudományi kartól végbizonyít­ványt kapott. Tehát, aki jogi tanfolyamot nem hallgatott, többé a vizsga letételére engedélyt nem kaphat. A mit feltétlenül helyeselnünk kell. Vizsgabizottság az egyetemek, a kir. jogakadémiák és min­den «megfelelően szervezett» jog-és államtudományi kar, vagyis felekezeti jogi főiskola mellett fog felállittatni. Megfelelően szervezettnek azon jog- és államtudományi kar tekintetik, a melynek föntartó hatósága igazolja: a) hogy a tanszékek megfelelnek a kir. jogakadémiákon szervezett tanszé­keknek ; b) hogy a kir. jogakadémiákra nézve érvényes tanul­mányi rend szabályait teljességgel követi; c) hogy a tanulmányi rendben megállapított összes kötelező tárgyakat oly egyetemi magántanárok tanítják, a kik a képesítésüket a budapesti vagy a kolozsvári egyetemen szerezték és d) hogy a tanárok javadal­173

Next

/
Thumbnails
Contents