Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Balás Elemér: A feltételes elítélés kérdése és hazai viszonyaink [203., 1902]
55 Ámde az esküdtbiráskodás nem ilyen ! Meggyőződésem szerint az esküdtbirónak jogásznak is (jogtudónak, a jogot ismerőnek) kell lennie; tudnia kell distingválni azon fogalmak közt, a melyeket a büntető törvény az ő szakaszai közé beállított, neki tudnia kell: mi a gyilkosság, mi a szándékos emberölés, mi a halált okozó testi sértés stb. s mi a köztük való különbség, mert e nélkül nem dönthet helyesen. Ha tehát én azt állítottam, hogy a mi magyar népünk ezt nem tudhatja, ezzel nem mondtam ellent magamnak, mert bizonyos, hogy ilyen ismeretekkel bárki is csak akkor rendelkezhetik, ha erre előbb megtanították. Ilyen tanításban pedig népünk nem részesül. Ha nem lenne oly előrehaladt az idő, akkor daczára annak, hogy kérdésemmel tulajdonképen nincsen összeköttetésben, az igen t. tagtárs úr felszólalásából kiindulva nagyon szeretnék az esküdthiráskodással részletesebben is foglalkozni, de nem tehetem. Megemlítek egyszerűen annyit, mint meggyőződésem szerint való tényt konstatálva, hogy a bíráknak, az ügyészeknek világa, a nagy többség ellene van ennek az intézménynek, sőt egyebet mondok, ellenségei maguk az esküdtek is, a kik nagyon szívesen kivonnák magukat minden esküdtbiró- sági ülés alól, ha lehetne, épen azért, mert érzik azt a nagy felelősséget, a mely bíráskodásukkal lelkiismeretükre hárul, a nélkül, hogy a bíráskodáshoz értenének. Végzem szavaimat, bocsánatot kérve azért, hogy oly sokáig igénybe vettem b. figyelmüket. Végső szavamúl azonban egyet kell konstatálnom és ez az, hogy én akkor, a midőn a feltételes elitélés, e nevezetes és elismerem, szép, gyönyörű gondolat felett magam is gondolkoztam, a midőn a föltételes elitélés intézménye felől elmélkedtem : tanulmányaim végeredményeképen oda értem, a mit már felolvasásom elején is felemlíteni bátor voltam, hogy tudniillik nagy hiba az, hogy midőn Magyarországon a föltételes elitélés hívei annak behozatala mellett oly lelkesen küzdenek: a magyar néppel, az ö gondolkodásával, a hazai viszonyokkal nem törődnek s ezekre a tényezőkre bárcsak a legkisebb ügyet sem vetik. Meggyőződésem, hogy ez hiba és e meggyőződésemben senki jobban meg nem erősített, mint a nagyon t. tagtárs úr, a midőn felolvasásomat érdemesnek tartván arra, hogy hozzászóljon, felszólalásában a legnagyobb mértékben t«5
