Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Balás Elemér: A feltételes elítélés kérdése és hazai viszonyaink [203., 1902]
25 izolált területről s nem egy-két száz vagy ezer emberről van szó, hanem egy egész ország területe, s az azon lakó emberek millióinak tömege az az adott alap, melyen dolgoznunk kell; ma, a mikor a közlekedés fejlettsége, a szabad mozgás korlátlan joga, a létért való küzdelem kényszere, a sociális kérdéseknek régen nem is álmodott veszedelmei azok a tényezők, melyekkel számolnunk kell, ma azt mondani, hogy ha a régi magyar társadalmi és jogélet terén voltak egyes oázisok, melyeken a feltételes elitélés virágzott, akkor erre a virágzásra mai socialis és jogi életünk rengeteg területén is számíthatunk : ez oly anachro- nismus, mely bizonyításra nem szorul. És még egyet erre a tárgyra vonatkozólag! Nagyon tévednek, a kik azt hiszik, hogy az a régi magyar feltételes elitélés ugyanaz volt, mint a milyen lenne a mai! Ellenkezőleg! Az a századok előtti társadalmunkban gyakorolt, úgynevezett «feltételes elítélés» nézetem szerint bizonyára épen a leghatékonyabb valóságos elítéléseknek volt egyik neme. Kétségtelenül büntetési nem volt az, mely végeredményében a másfajta becsületbüntetésektől tulajdonképen miben sem különbözött. Hogy ennek igy kellett lennie, az ismét csak az ottani és akkori társadalmi viszonyok szükkörüségéből állapítható meg. Belátható ugyanis, hogy ez az ott és akkor «feltételesen» elitéit egyén, a ki az ítélet után is ugyanabban a körben, ugyanazon személyek között kellett, hogy éljen, akik közt addig is élt s akik őt, tettét és «feltételesen» elítélt voltát mindnyájan jól tudták és ismerték, tulajdonképen ép úgy meg volt szégyenítve polgártársai előtt, mintha tényleg pellengérre állították volna őt. Mindenki, még a gyermek is tudta, hogy ő lopott vagy egyéb bűncselekményt követett el s mindenki tudta azt is, hogy csak jóságot és kegyelmet gyakoroltak fölötte azzal, hogy nem hajtották rajta végre a büntetést. És bizonynyal állíthatjuk, hogy az a Bakai Sebestyén, akit Kassa város tanácsa 1568-ban oltár-rongálásért, az a Kocsis Amborusné, kit a kecskeméti tanács 1612 ben lopásért, az a Koródi László,akit 1588-ban Mis- kolcz senatusa a hatóság megsértéséért, vagy végül az a Debre- czeni András, a kit 1713-ban Zilah törvénybirái anyja megveré135