Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Balás Elemér: A feltételes elítélés kérdése és hazai viszonyaink [203., 1902]
19 Vegyük ehhez az adathoz hozzá azt is, hogy ugyanazoknak 8Q°/o-a volt teljesen vagyontalan, tehát olyan körülmények közt született, felnőtt és élő egyén, a mely körülmények közt neki a tudásnak és értelmi fejlettségnek talán épen csak a legalacsonyabb fokát volt módjában megszerezni. Méltassuk figyelmünkre végül azt a mindnyájunk gyakorlatából jól ismert szomorú tényt is, hogy ennek a 46 és 89 %-os contingensnek legtöbb tagja rendes lakás, jó ruha, biztos élelem nélkül, a menhelyek és melegedő szobák gőzében, de sőt igen sokan ide sem jutván be, a kapualjakban, boltmélyedésekben, építés alatt levő házakban, a sétaterek vagy a határ fái alatt, sőt épen a csatornák és szemétdombok bűzös melegében meghúzódva éli át a nappalokat és éjszakákat, a hol bizony lelkűk a nemesebb eszmék, a magasröptű fogalmak, a finomlelkü érzések iránt teljesen eltompul s minden ilyen iránt tökéletesen érzéketlenné válik. És ezek után képzeljünk csak el magunk elé egy tagot ebből a 46 és 89 o/o-ból, a mikor feltételesen ítéli el őt a bíróság. Vagy képzeljük el magunk elé ugyané helyzetbe azt a, hogy saját nevén nevezzem: «csibész»-nek mondott városi typust, a ki a felette való tárgyalás közben a tárgyaló terem függönyeit, vagy képeit, vagy a faliórát bámulva, nem a saját ügyére ügyel, hanem a felett gondolkodik, hogy azokat lenne ám érdemes ellopni; vagy azt a kiéhezett hajléktalant, ki azzal a reménynyel lép be a tárgyaló terembe, hogy onnan majd egy időre biztos fedél alá és rendes »koszt»-hoz jutva távozik, illetve vezetik el; avagy képzeljük el a havasok világának minden emberi érintkezéstől hónapokon át elzárt lakóját, a havasi móczot, pakulárt vagy szénégetőt, ki soha még nadrágos-kabátos embert sem látott maga előtt, nemhogy ugyanezeknek a nadrágos és kabátos uraknak akár feltétlen, akár feltételes ítélkezéséről valaha még álmodott volna is; vagy képzeljük el magunk elé az alföld nyakas magyar legényét, a ki elengedhetetlen virtusnak tekinti legénytársaival együtt azt, hogy a kocsmában duhajkodva, egy pár fejet beverjen s nem is tartja magát igazi legénynek addig, míg egy ilyen tettéért ő is be nem kerül egy időre «a vármegye kenyerére» í—, és ezek után azt kérdem: hol van, álljon elő Magyarországon az a biró, a ki azt meri állítani magáról, hogy ezekkel az 2* 129
