Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Balás Elemér: A feltételes elítélés kérdése és hazai viszonyaink [203., 1902]
5 runk emelkedni Nyugat nagy államaival s rohamos elhaladásunkban egy-két évtized alatt akarjuk elérni azt a magaslatot, a hova ők évszázadok alatt jutottak el, mialatt mi még csak épen hogy léteztünk. Nem gondoljuk meg, hogy ez hiú törekvés. Valamint a természetben nincs, úgy a nemzetek életének fejlődésében sincs ugrás, vagy ha ilyet előidézni megkíséreljük, könnyen salto mortalevá lehet az. Jogéletünk egyik tere sem nyújt annyi bizonyító anyagot a külföldi eszmék lázas tömjénezésében, az idegen példák válogatás nélkül való utánzásában észlelhető túlzásokra, mint a büntetőjogi reformtörekvések tere. Minden elfogadható ok nélkül egyszerre csak szakítunk az immár jól kifejlődött, kitűnő eredményeket produkáló s intéző szerveiben minden tekintetben kiváló fokra emelkedett vizsgálóbírói rendszerrel és vizsgálóbiráinkat tétlenségre kárhoztatva vagy legnagyobbrészt csupán kézbesítő, közvetítő, sőt postai közegekké degradálva kir. ügyészség, rendőrség és vádtanács közt, rábízzuk a bűnvádi nyomozás annyira alapvető és fontos teendőit a rendőrségre, noha — a fővárosit kivéve — nincs rendőrségünk !, értem: olyan, mely e czélra teremtve, szervezve és betanulva legyen. De hát: ha ezt így csinálják külföldön, így kell, hogy csináljuk mi is. A nélkül, hogy szorgalmasan tanuló és minden szavukat aprólékos gonddal indokoló szakbiráink az ő józan és helyes gondolkozásuk, szakértelmük, lelkiismeretességük és a törvény betűi mellett az élet követelményeihez is alkalmazkodni tudó képességük ellen valaha csak a legkisebb aggályra is szolgáltattak volna okot j elvettük tőlük az ítélkezés jogát épen a legfontosabb bűncselekmények tekintetében és «a társadalom élő lelkiismeretének» hangzatos jelszava alatt átruháztuk ezt a jogot, de — mint az egymásra torlódó példák napról-napra bizonyítják — nem egyszersmind a képességet is, saját hivatásuk terén ugyan igen kitűnő és egyébként is tiszteletreméltó, de büntetőjogi tudással egyáltalában és a legkisebb mértekben sem rendelkező laikus polgártársainkra. És azóta valóban joggal gondolkozhatunk a fölött, hogy tulajdonképen miért is tartjuk mi kriminálisták olyan nagyra ezt a mi tudományunkat! ? Hiszen 115
