Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)
Baumgarten Izidor: A büntetés kimérése criminalpolitikai szempontból. II. [198., 1902]
45 szükségletei. Viszont Liszt rajong a társadalomért és doetrinair elfogultságában nem érez semmit az egyesnek kínjából és vesződségéből. Az egyik a fáktól nem látja az erdőt és a másik csakis erdőt lát, nem fákat. A mily különböző életfelfogásuk és temperamentumuk: annyira eltérnek tudományuk alapkérdéseire vonatkozólag. Liszt determinista «de pur sang»; nézete szerint nem számítható fel érdemül a homo nobilisnek kifogástalan magatartása és nem hibája a gonosztevőnek antisociális jelleme.1 Dr. Fayer László «az akarat-elmélet alapján» áll. Azt elfogadja, hogy «motívumok vezetnek bennünket. De a motívum súlyát az ember állapítja meg. Ebben áll az ő relativ szabadsága. Ha a cselekmény végrehajtása mellett tiz motívum szól, ellene csak egy, akkor az egyén, kire ezek a motívumok hatni iparkodnak, eldöntheti, hogy a tiz motívumra nem hallgat, hanem hallgat az egyre és azt követi, mert az az egy motívum nyomosabb, mint mind a tiz. О tehát nem rabja a motívumoknak».1 2 3 Az egyik szerint enyhe a törvény és még enyhébbek a bírák, a másik szerint a szigorú törvényt szigorú bírák alkalmazzák. Liszt minduntalan a falra festi a visszaesés rémét, de Eayer László nyomában van s azt onnan rögtön lemossa, sőt éppen nem rég «ezeregyedszer» ismételte, hogy a mostani időszak legalkalmasabb a büntetőtörvénykönyv módosítására, «mert Magyarországon a kriminalitás félelmes növekvéséről, féktelen terjedéséről szólni teljesen alaptalan».8 Ha két ily ellentétes felfogású és ellenkező irányú tudós egyformán lelke1 «Eins muss zunächst unbedingt fallen, wenn wir mit dem Determinismus Ernst machen: die pharisäerhafte Überhebung über den Verbrecher. Es ist nicht unser «Verdienst», dass wir nicht längst schon vor den Strafrichter gekommen sind; und es ist nichtseine «Schuld», dass ihn die Verhältnisse auf die Bahn des Verbrechens getrieben haben. Unerbittlich fällen wir das Urtheil, das dem Angeklagten Leib und Leben, Ehre und Freiheit nimmt; aber der philisterhafte Tugendstolz des wohlgesättigten Durchschnittsmenschen ist nicht am Platze. Alles begreifen, heisst nicht alles verzeihen: das weiss jeder von uns, der Kinder erzogen hat. Aber alles begreifen heisst bescheiden sein.» Liszt, Zeitschrift XVI., 344. s köv. 1. 2 A magyar büntetőjog kézikönyve, II. kiadás 9. 1. 3 Jogt. Közi. 1901. évi 43. sz. 145
