Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)
Baumgarten Izidor: A büntetés kimérése criminalpolitikai szempontból. II. [198., 1902]
33 ösztönszerű gyorsasággal hassanak a mozgató idegek az izom- zatra. Ezt mindenki belátja és mégis elvárják, hogy egy ember, ki éveken át elszokott a világ zajától s a fegyverforgatástól az emberi lét apró küzdelmeiben, a ki meg volt kiméivé a kisértéstől és ennélfogva szembe sem szállhatott vele : megizmosodott és nem mesterségesen gyengített jellemmel fog a börtön sötétségéből az élet vakító fényébe kilépni és annál élesebben fogja látni és könnyebben elkerülni az élet kelepczéit, mennél hosz- szabb ideig járt sima földön és mesterséges félhomályban.* A fogháznevelés sikerét egy más körülmény is koczkáztatja. A mesterséges kirekesztés az élet forgalmából a mily mértékben gyengíti az akaratnak ellentálló képességét, fokozza és erősíti az ösztönöket, melyek a börtön falain belül sem törvényes, sem törvénytelen úton kielégítésre nem találhatnak. Ha az akarat az izomzatboz hasonlít, mely a tétlenség folytán elsorvad: az ösztön oly forrás, mely mesterségesen elzárva, fokozódó erővel tör a felszínre. Az önzés, az élvhajhászat, a nyerészkedési és hírvágy, a fukarság, az érzékiség a különböző indulatok, a politikai, a nemzetiségi, a socialis illetőleg antisocialis meggyőződés tulcsapongó hullámai, felszabadítva a fogházélet mesterséges gátjától, ellenállhatlan erővel útat törnek maguknak és a hosszú gondos nevelés minden gyümölcse rendszerint elvesz az érzékiség rövid mámorában. Ha a bűnözés egy megszokás volna, akár a morphinismus, az elszoktatás kigyógyíthatna belőle, de mert a mechanikai kényszer, mely az ösztön érvényesülését * Azt a kártékonyhatást, melyet Mittelstadt szerint (i. h. 32 1.) a magánelzárás az elitéit jellemére és önállóságára gyakorol, bátran lehet általánosítani bármily hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetésre. «Die fortdauernde Entwöhnung vom grossen Getriebe der Welt und den kleinen Kämpfen um’s Dasein schützt freilich auch vor der Welt Versuchungen und den Begierden der Selbstsucht. Aber sie erzieht nicht für das Menschenleben, sondern verzieht. Zu lange auf sich selbst und den eigenen Dunstkreis angewiesen, verweichlicht Körper, wie Geist, entwickelt sich leicht die selbstgefälligste Überschätzung der eigenen Kräfte ; der Charakter, der nur in der rauhen Luft der Aussenwelt sich festigen kann, verkümmert in feiger Unbeholfenheit und das Gesammt- ergebnis ist eine trübselige schwächliche Existenz moralischer Treibhausluft. # 183 3
