Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)

Baumgarten Izidor: A büntetés kimérése criminalpolitikai szempontból. II. [198., 1902]

A büntetőjogi felelősség alapjában beállott változás messzemenő következményekkel járt. A bűnösség feltevésének elejtése lerontja az állami teljhatalom utolsó korlátját, és az egyént teljesen kiszolgáltatja a társadalom önkényének. Ha a tettes azt kérdezi az államtól: «Miért büntetsz ha nem vagyok bűnös»? Azt feleli az állam: «Kényszerűségből teszem, a mint hogy neked is érdekeim ellen kellett cselekedned.»*

Ebben a felfogásban nyilvánul az uj büntetőjogi iskoláknak a kor uralkodó eszméivel való összefüggése, melyre felolvasásom bevezető részében reámutattam.

Tételes büntető törvénykönyveink a felvilágosodás korszakának alkotásai. Bennük kifejezésre talál az egyén autonómiájának, mint az állam alkotójának és a társadalmi összlét csirájának, gyöngéd tekintetbevétele. Ugyanannak a felfogásnak tövéről fakadt Adam Smith nemzetgazdászata, Kant ethikája, a klassikus költészet eszményi iránya és a jogbölcsészet tana az állami szerződésről, a személyiség ősjogáról és az a tan, mely

unserer Dichter weiter leben wie bisher; strenger Kritik der geläuterten wissenschaftlichen Erkenntnis vermögen sie nicht Stand zu halten.» Zeitschrift f. d. g. Strafrechtswissenschaft XVII. köt. 84.1.— «Für die deterministische Auffassung entfällt aber freilich dem Zurechnungsfähigen wie dem Unzurechnungsfähigen gegenüber der von der klassischen Schule überlieferte, von der Willensfreiheit untrennbare Schuldbegriff und mit ihm der Begriff der Vergeltung.» Mittheilungen, IV. 136. 1. «Mit dem Begriff' der Schuld fällt aber auch der der Vergeltung. Wollen wir nicht wieder mit den Worten spielen und ihnen eine Bedeutung unterlegen, die sie niemals und nirgends gehabt haben; wollen wir nicht eine Sprache sprechen, die nur dem eingeweihtesten Fachmanne verständlich ist, allen Anderen, Gebildeten wie Nichtgebildeten gegenüber nur zur Verhüllung unserer Gedanken dient, so müssen wir daran festhalten: vergolten werden kann nur, was vermieden werden konnte. Die Vergeltung setzt voraus, dass der Thäter auch anders hätte handeln können. Ohne Wahlfreiheit weder Schuld, noch Vergeltung. Für den folgerichtigen Determinismus bleibt einzig und allein die Zweckstrafe übrig. Das unverschuldete Unglück vergelten wollen, das ist nicht nur rohe Grausamkeit, sondern es ist abgeschmackt. Die Vergeltung auf deterministischer Grundlage ist nicht nur eine Versündigung des Herzens, sondern auch eine Verirrung des Verstandes.» Liszt, Z. XIII. 346.

* V. ö. Pfenninger, Grenzbestimmungen zur criminalistischen Imputationslehre, 49. 1.

108