Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 22. kötet (191-195. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 22. (Budapest, 1901)
Gold Simon: A biztosítási magánvállalatokról szóló törvénytervezetről [191., 1901]
87 biztosító van kötelezve, ép úgy nem lehet a biztosítottnak igénye a nyereségre sem. Azon kérdésre, vájjon a biztosítási díjtartalék jogilag képezi-e a biztosított tulajdonát, ez alkalommal kiterjeszkedni nem akarok, de erre kiterjeszkedni nem is szükséges, mert a biztosított csak azt követelheti, hogy a mathema- tikai alapokon kiszámított díjtartalék épségben meglegyen és ha nem akarjuk a társaság hitelezőit minden jogos alap nélkül károsodásnak kitenni, akkor csőd esetében sem szabadna a biztosítottaknak az előre megállapított elvek alapján kiszámított tartaléknál többet kiadni. A javaslat 13. §-a az ellenkező felfogásnak látszik hódolni, a mennyiben a következőket rendeli: «Csőd esetében a díjtartalék árfolyamkülönbözeti tartalékával együtt a biztosítottak, illetve kedvezményezettek javára kezelendő külön csődtömeget képez, a melyből a biztosítottak, illetve kedvezményezettek, egyéb igényeik épségben maradása mellett, egymásközti egyenlő rangsorozatban azt az összeget követelhetik, a mely őket a csőd megnyitásakor a díjtartalék és ennek járulékaiból számításszerüen megilleti.» A javaslat 8. §-a szerint a vállalatnak az üzleti terv kapcsán be kell jelentenie, vájjon a biztosítottakat a nyereségben részesíteni kívánja-e és ha igen, a nyereségben való részesítésre vonatkozóan világos, határozott és könnyen ellenőrizhető szabályokat kell megállapítania. Nevezetesen meg kell határoznia és példával fel kell világosítania a nyereség kiszámításának elveit. A 9. §. szerint pedig a felosztás alá kerülő nyereséget évenként el kell számolni, külön alapként kezelni és legkésőbb öt év alatt a jogosultaknak kiszolgáltatni, illetőleg későbbi díjfizetésekbe beszámítani, vagy a biztosítottak igényeinek felemelésére fordítani. Ezen az osztrák regulativumból átvett intézkedések egy kérdést hoznak ismét felszínre, mely több országban elkeseredett vitának képezte tárgyát, a nélkül, hogy akár az egyik, akár a másik irányban megnyugtató megoldást nyert volna, t. i. azon kérdést, vájjon megengedhető-e a féltontinák, vagyis a felgyújtott nyereség felosztásának azon módja, melyet az amerikai és angol társaságok olyformán gyakorolnak, hogy a nyereséget csak bizonyos hosszabb időszak, 5, 10, 15 év után osztják fel. A féltontinák kérdése különösen az osztrák parlamentben folytatott vitából, valamint egy per alkalmából ugyancsak Ausztriában az 87