Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)
Csemgi Károly emlékezete. A Magyar Jogászegylet díszülése 1899. október 2. [162., 1899]
4 Az eszmék világában elhull, mielőtt még létet is alig nyert minden a mi silány, és a mi csak a pillanat érdekeit szolgálja; de fenmarad, és az idő által csak értékében nyer, a mi az igazság és bölcseség fáján terem, — a valódi becses. Pieta cito in naturam suam recidunt, quibus veritas subest, quaeque ex solido \ enascuntur, tempore ipso in majus maliusque procedunt — mondja szépen a stoicus bölcsészek fejedelme. Mi mindnyájan, minden nép, minden társadalom élvezzük a szellemi munka folytonossági törvényének üdvös hatását. Évszázadok, sőt évezredek gondolatmunkája egyesül abban a szellemi légkörben, a melyben ma mozgunk. Nyelvünk, tudományunk, művészetünk, irodalmunk, társadalmi és állami intézményeink, sőt az anyagi világ megszámlálhatatlan alkotásai is, nem kis részben letűnt idők gyümölcsöző munkájának eredményei, melyek újabb és újabb tenyészetnek termékenyítő csiráit rejtik méhökben; * és valamely korszak mulasztásai is nem annyira magukon a kortársakon, mint inkább az utódokon boszulják meg magukat, éppen mert a szellemi élet végtelen folyamában a múlt eleveníti meg a jelent. íme t. díszülés, ebben rejlik az a benső, az a láthatatlan és mégis soha el nem pusztítható kapocs, mely egyletünket és nemcsak a kortársakat, hanem a nyomunkba lépő utódokat is, annak a férfiúnak szellemi életével összefűz, a kinek ma emlékét ünnepeljük. Az ő munkásságának gyümölcsei, az ő nagy elméjének kincsei nem múlandó becsüek, azok mint gazdag szellemi örökség, ivadékok gyarapító munkáját hivatvák megtermékenyíteni. Mert az a babérkoszorú, melyet ma hálánk emlékének nyújt, hogy egy nagy jogtudós szavaival éljek, neki sem hull magától ölébe, annak betéte egy egész emberélet verejtékes aknamunkája volt.
