Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 18. kötet (154-161. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 18. (Budapest, 1899)
Kolosváry Bálint: A közszerzemény biztosítása [155., 1899]
20 A végrehajtási törvényben foglalt biztosítási intézkedéseket a curia a közszerzeményre éppen ennek a házasság megszűnéséig való bizonytalansága miatt nem tartja keresztülvihe- töknek. Olynemű biztosításnak pedig, mely abban az értelemben vétetnék, hogy a mi a házasság alatt bizonyos időben szereztetett, bizton fenmaradjon, a házasság megszűnésének idejére is: abból az okból nem ad helyet legfelsőbb itélőszékünk, mert a közszerzeményt teljesen az egyes egyén szerzeménye szerint kezelve, nem a tényleges és a házasság alatt kelt közszerzeményt, hanem a felek külön vagyonának, ősieknek és öröklötteknek, házasság előtti-utáni külön és közös adósságoknak stb. vagyonapasztó és szaporító tényezők számbeli összevetésének eredményét, az egyik házasfél esetleges nagy vagyoni sérelmeit s a másik félnek ugyanekkor keletkező aránytalan gazdagodását, s a két oldalon álló örökösök egyenlő igényeit nem respektáló átlagozási műveletnek úgynevezett «felesleg»-ét veszi. Ez pedig nem közszerzemény, ez nem a «házas együttélés alatt kelt» szerzemények összessége, hanem egy puszta érték, egy száraz numerus, melynek kiszámításánál a házasság alatti szerzés ténye, tehát az egész intézménynek jogi alapgondolata tulajdonképpen számba sem jön. A 41. sz. döntvény indokolásának további részei a biztosításnak a végrehajtási eljárásról szóló törvényben foglalt különböző módjait veszik sorba, s az előrebocsátottak szempontjából alkalmazásukat kizárják. A 41. sz. döntvényben lefektetett elvek és azokra épített tételek helyességét tehát — szerény véleményünk szerint —• elfogadhatónak nem tartjuk. A közszerzeményi igények biztosításának szüksége feltét- tétleniil indokolt. A közszerzemény biztosításának lehetősége egyáltalában nincs kizárva. A közszerzemény kiszámítására alkalmazott és jelenleg uralkodó értékelmélet ugyan akádályául szolgál, de ez elmélet már kiindulási pontjában is hibás, mint ezt a 41. sz. döntvény eléggé igazolja. A kérdés csak abban rejlik, hogy ez a biztosítás miként vitessék keresztül ? * * * 52