Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Oláh Gusztáv: Az elmebetegek jogvédelméről. Salgó Jakab felszólalásával [144., 1898]
16 zésre nézve méltó lenne olyan államhoz, mely a szabadságnak szükségentúli korlátozásától mindenkor visszarettent s mely ezen tényével ezen a téren legalább, kiragadná a haladás cul- turalis zászlóját a művelt társállamok kezéből, és az elmeorvosokat ismét orvosokká tenné, kikben betege védelmezőjét, szószólóját s nem önkényes rabtartóját fogja látni. (Elénk éljenzés és taps.) Dr. Salgó Jakab : Azokban, a miket Oláh igazgató úr előadásában fölhozott, tulajdonképen az elmebeteg-intézet orvosainak régi keserveit hozta föl. Nemcsak a hazai, de minden tébolydának régi gondját képezi az a kérdés, hogy mitévő legyen olyan egyénekkel, kik bűncselekmények kapcsán elmebetegségük vagy kóros elmebeli állapotuk konstatálása után kerültek tébolydába. És pedig különösen két okból eredt ezen par excellence intézeti nehézségnek. Először is többnyire chronikus lefolyásuak az ide tartozó esetek; másodszor pedig — és itt az imbecillisek (gyöngeelméjűek) nagy csoportjára gondolok — a kóros állapot jellegzetes asociabilitása folytán, mely a társadalommal való összeütközéseiknek indító ereje. Ezen két momentum annyira kimeríti az intézeti apparátusnak minden tevékenységét és oly nagy próbára teszi az intézeti személyzet türelmét, hogy az ilyen esetekben mindig megjön az az időpont, a hol az intézetek szabadulni kívánnak ezen egyénektől. Mert az ép elméjű bűnössel szemben a büntetés ideje alatt is rendelkezésre állanak a megtorlás és disciplinálás többféle módjai és aztán minden büntetésnek valamikor vége van. De a bűncselekményt elkövetett elmekórosakkal szemben tehetetlen az intézeti orvos: először, mert disciplinálást nem ismer az elmebeteg-intézet, és mert a kóros állapot mellett meddő is maradna az intézet ilyen eljárása; másodszor pedig az intézeti ápolás nem a bűncselekményhez van mérve, hanem a kóros állapothoz, mely rendszerint az egyén egész életén át tart. Mindennek daczára azonban — és ámbár mint intézeti orvos vele tudom érezni az előadó ürral mindazon keserűséget, melyet fölhozott — nem lehet egymás mellé állítani az ép elméjű bűnös egyént azzal, a ki kóros elmebeli állapotából kifolyólag került törvényszéki elbírálás alá és az intézetek súlyos kényelmetlen46
