Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
95 melyben fennállásunk, individualitásunk s nemzetközi hatásunk у aranti áj át ismerte föl az alaptörvény. Ez utóbbi szerint a monarchia másik fele vérrel és pénzzel tartozik oltalmazni a mi területünket, ha az megtámadtatnék, mi is viszont a monarchia másik államának területét. A mi tehát a mi részünkről is fegyveres actiót von maga után, ha megsértik, azt büntetlennek nem tekintheti a büntető törvény.» Azt hiszem mikép a tényleges állapotoknak ily eclatans fölismerése és kifejezése oly fontos alkalomkor, mint egy büntetőjogi codificatio, — más oldalról a codificator jogászi képességei, — továbbá tudva azt, hogy a javaslat hány retortán ment keresztül — elég garantiát nyújtanak arra, hogy a létező jogviszonyokat a maguk tisztaságában vették kiindulási alapul. Ugyanezen szakasz tárgyalásakor Pauler Tivadar 1877-ik évi nov. 29-én tartott nagy beszédében utalt arra, hogy: «köztünk és 0 felsége többi országai és tartományai közt egy bizonyos közjogi kapocs létezik, kapocs, melyet a sanctio pragmatica megállapított, s a melynek módozatai az 1867. XII. t.-cz. által megállapíttattak, ezt kétségbe vonni senki sem fogja ..........Az jnondatott, hogy Magyarországon mindég két párt volt, az mely a függetlenséget kereste, a másik, mely az Austriávali szövetséget tűzte ki zászlójára. Megengedem, hogy volt két párt, melynek mindegyike az országnak függetlenségét, önállóságát s jólétét kívánta, s tűzte zászlójára; az egyik párt kereste annak biztosítékát a szövetségben a szomszéd nyugoti tartományokkal, a másik párt kereste az országnak teljes függetlenségében, önállóságában. De ez többé nem kérdés. Ezt lehetett két irányban keresni 723 előtt, de 1723 óta e kettős irányt a törvénynyel összeegyeztetni nem tudom. A törvény kimondotta, hogy Ő felsége többi tartományai Magyarországgal és annak társországaival kapcsolt részeivel együtt indivisibiliter és inseparabiliter birtoklandók. Ez a kérdés tehát megszűnt, e két irányban többé nem lehet keresni a haza javát. Attól fogva csak a több vagy kevesebb felett lehet szólni. Ezt a kérdést eldöntötte már de ^praesenti az 1867. XII. t.-cz. ....... Deák Ferencz szerint az 1723.1. t.-cz. bevezetésében foglalt e szavak: «Proque stabilienda in omnem causam, etiam contra vim externam, cum vicinis regnis et provinciis hsereditariis 175
