Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)

Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]

kok szereztessenek, i) (A Cancellár levele az orsz. rendéihez. Acta, comit 1790. 106. 1.)

(Ily éles hangot 1859—1861 közt lefolyt alkotmányi conflictus idején nem használtak. Ballagi Mór Die Protestanten frage etc czímű Hamburgban megjelent röpiratában ír ilykép: «Ha — becsülettel szerzett és megszentelt kötések elévülhetnek: akkor a nemzet esetleg a pragmatica sanctiót is elévültnek decla- rálhatja» . . . stb.

A most mondott időben nem annyira a jogalap kérdését tárgyalták, mint a belőle vont következmények effectuálását sürgették, nem feledhető azonban, hogy 1860/61-ben már oly erős jogalapunk volt, mint a 48-iki, mivel az 1790/91-iki generatio csak általánosságban birt.)

Ama kor közjogi fölfogását Marczali ezekben világítja meg: «Nem ujúltak-e meg mindig a nemzet régen vérző sebei? Nem állandó-e a nemzet elnyomására és beolvasztására való törekvés, mióta öszeköttetésbe lépett az örökös tartományokkal és a Habsburgházzal ? (Ez 1861 és 67 közt is indok volt.)

«A nemzet legista neveléséből és történeti érzékéből következett, hogy ezt az elsőrangú politikai kérdést is főként a törvényes szempontból nézte.»

кNem lehetett tagadni, hogy a Habsburg-lotharingiai ház uralma törvényen alapul. De hisz ép olyan szent törvényen alapul a nemzet joga is, Magyarországnak az a büszke kiváltsága, hogy nem kormányozható máskép, mint saját törvényei szerint. A magyar alkotmány, mint azt a vérszerződésből is látni, kétoldalú kötés fejedelem és nemzet között. II. József volt az, ki ezt a kötést, a mely az 1723-iki törvényekben van kifejezve, megsértette, megsemmisítette. Ez által megsemmisítette a pragmatica sanctio elfogadását is az ország által. Az ő törvényszegése által — ez volt a mindenfelé terjesztett és hangoztatott elmélet — az örökösödés fonala megszakadt». (Filum successionis interruptum.)

Megemlíté azonban a tudós szerző a jellemzés illustrálá- sára: «midőn a történeti jog újra bebizonyította hatalmát, nem csoda, ha mindazt nagy figyelemre méltaták, mi azt erősíthette, bővíthette stb.» . . (M. 0. tört. VIII. 468—469. 1.)

Az udvari cancellária 1790. jul. 20-ról ír az országgyülésг, 4

1«