Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 14. kötet (124-133. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 14. (Budapest, 1898)

Csemegi Károly: Az egyházi holtkéz a magyar törvények szerint [124., 1897]

sával egyszersmind annak vagyonosodása akadályozását is akarnia kellett; mert a holtkézi intézmény e törvény szerint nem kor- látoztatott az egyházra, hanem kiterjesztetett úgy az «egyházra, valamint mindenki másra» — ez utóbbi alatt természetesen, a nemeseket értve.

A törvény ugyanis sehol sem tartalmaz külön dispositict az egyházakra vonatkozólag, hanem átalánosan rendeli: hogy az örökös nélkül elhaló nemesek ne idegeníthessék el vagyonukat sem az egyházaknak, sem bárki másnak. A tilalom nem szorítkozik az egyházra, hanem kiterjed erre, valamint a világi nemesekre is. Az ezen törvény által szabályozott esetben: az egyházi és a világi status tekintetében semmi különbség sem tétetett. Ha tehát a törvény e szavaiban tartalmaztatnék a holt- kéz intézményének behozatala : ez esetben be kellett volna hozva lennie ez intézménynek úgy az egyház, valamint a nemesség ellen, vagyis — ezen értelmezés mellett, a holtkéz tilalma alá lett volna helyezve az ország egész nemessége! Képzelhető-e, megengedhető-e ily értelmezés ?? Lehetett-e ez valaha bármelyik magyar király vagy a magyar törvényhozás gondolata? A holtkéz interdictuma alá helyezett magyar nemesség ? Ez a felforgatott történet, a sarkaiból kiemelt középkori jogrend! De épen ezen történeti viszásság, ezen elképzellietlen anomalia mutatja leginkább: hogy a holtkéz behozatala nem czéloztatott e törvénynyel, mely különben is — nem is a jószág-vételt, hanem annak elidegenítését tiltja, s mely törvénynek nyíltan kifejezett czélja egyedül az volt: hogy a figyermek hátrahagyása nélkül elhaltnak birtoka az ő fivéreire, esetleg ezek gyermekeire szálljon; vagyis — hogy az egész európai jogrendben már századok óta irányadóul fennálló ősiségi intézmény, melyet hazánkba már Kálmán király behozott, de a mely II. Endre uralkodása alatt eltöröltetett, nálunk is, egész terjedelmében érvényre jusson. Ezen czélját el is érte a törvény; ennél többet az sem nem mondott, sem nem akart mondani.

Abból, hogy a törvény az egyházakat — Ecclesiis — külön felemlíti: nem következik, hogy ezekre vonatkozólag mást rendelt volna, mint a nyomban következő «bárki más»-ra vonatkozólag. Több alany nem változtatja többre az egy rendelkezést. Itt pedig csupán egy és ugyanazon rendelkezés lévén, helyesen