Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
Márkus Dezső: A holtkézi törvények Magyarországon [116., 1897]
34 is, midőn rendeli: «A latin, a görög és az örmény szertartásit katholikus, az evangélikus református, az ágost. liitv. evangélikus, a görög-keleti szerb és görög-keleti román, valamint az unitárius egyházakra és biveikre, — nemkülönben az izraelitákra vonatkozó törvények és jogszabályok változatlanul fentar- tatnak». Minden törvény és változatlanul — tehát a holtkézi törvények ép úgy mint pl. a protestánsokra vonatkozó 1790/91. XXVI. t.-cz. vagy a görög-keletiekre vonatkozó 1868: IX. t.-cz. vagy más jogszabály. Ugyanezen t.-ez. 9. §-ának második bekezdése szerint «a törvényesen elismert vallásfelekezeteknek ingatlan vagyonszerzési képessége imaházul, oktatási, nevelési és jótékonysági intézetül, egyházi vagy intézeti alkalmazottjaik részére lakházakul használandó épületeknek, az ezekhez szükséges telkeknek és temetőül szolgáló területeknek szerzésére van korlátozva.» E §. utolsó bekezdése szerint pedig «az ingatlan tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzése csak (a törvényhatóság első tisztviselője részéről) bemutatási záradékkal ellátott okirat alapján rendelhető el.» E rendelkezés, egybevetve a 6. §-sal, világosan a holtkézi törvényeknek nemcsak fentartásáról, hanem kiterjesztéséről tanúskodik, mert csak nem képzelhető, hogy a törvényhozás a keletkezendő egyházak esetleges vagyonszerzését akarta volna, mint közérdekből károsat, korlátozni, a százados egyházakét pedig, mint kevésbbé károsat, szabaddá akarta volna tenni. De kitűnik a 9. §-ból az is — bármily értelmezést ad valaki rendelkezésének— hogy a törvényhozás néhány héttel a kir. Curia döntvényének meghozatala előtt, 47 évvel az ősiség eltörlése után, jogrendszerünkkel összeegyeztethetőnek tartotta újabb holtkézi törvények alkotását, annak daczára, hogy a királyi jogból való háramlási jog, a mely a döntvény megokolásában oly nagy szerepet játszik, a törvény alkotásának idejében föl nem éledt volt. E kérdés tanulmányozása közepette egy Veszprémben 1820-ban névtelenül megjelent (fönn már idézett) könyvecskére akadtam, melynek czíme «Werbőczi I. része II. czikkejének magyarázattya avagy az egyházi rendnek polgári megkülönböztetése Magyarországon». E könyvecske szerzője — a ki nyilván a papi rendnek volt tagja — azt állítja, hogy Werbőczy 34
