Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
A holtkézi törvények Magyarországon. A Magyar Jogászegyletben 1896. november 14-én és 21-én folytatott vita [120., 1897]
36 Angliában már a XII—XIII. században szinte a hűbéri viszonyon alapult a lex amort. A magna charta után 1217-ben alkottatott törvény, a mely megtiltja, hogy egyházi testületek hűbéri javakat szerezzenek. — E tekintetben bővebb adatokat találni Makower: «Die Kirche in England» ez. érdekes munkájában. Angliában ma már nincs hűbériség, és mégis fennálla- nak a holtkézi törvények — más legislativ szempontokból. Nálunk is ilyen volt a processus; az eredeti czél később megváltozván, a viszonyok idomult és az a ratio legis, a mely Nagy Lajos 1351-ik végzeményében még nem volt kidomborítva, hanem abban inkább csak lappangott, 1498-ban már határozott kifejezést nyer a törvényben. Én ha nem untatom a t. Jogászegyletet, (Halljuk! halljuk!) csak azért, hogy kimutassam, mily különböző volt a két kor, és mily különbözők voltak azok az eszmeirányok, a melyek lendületet adtak a törvényhozás alkotásainak, és hogy mi volt különösen az 1498-ik holtkézi törvényeknek históriai háttere, bátorkodom, az 1498 : LIX. és LXVII. t. cz.-nek egy passusát, valamint Fessler: Die Geschichten der Ungarn und ihrer Landsassen czimü munka (V-ik kötet) véleményét felolvasni. — (Halljuk! halljuk!) Fessler V. k. 565. 1. a következőket mondja: «Indem nun die begüterten Ordensmänner sich selbst überlassen immer ärgerlicher abfielen von dem Eeiche Gottes, ihre heiligen Stifter nur noch auf Altären verehrten, in ihrem Wandel verleugneten, und mit dem Pöbel an Gemeinheit, mit dem unheiligen Volke an Zügellosigkeit, mit den Vornehmen an Pracht und Üppigkeit wetteiferten; seltener in Betrachtung des Ewigen lebten, im Dienste der Gottseligkeit erkalteten und im Streben nach zeitlichen Schätzen untergingen; . . .» az V. k. 573 l.-on pedig ezt olvassuk «Merkwürdig ist des Mathias (I. Mátyás király) Ansicht und Gesinnung von dem hohen Priesterstande seiner Zeit. Als einst seine Hofherrn über die Ausschweifungen der Prälaten sich gar mächtig ereiferten, sprach er lächelnd: . . . Unsere Prälaten fliehen nicht den Stolz; wäre die Hoffahrt auch ganz aus der Welt vertilgt worden, so würde der Bischöfe Kleidung, Putz und Gang sie schnell wieder herstellen. Sie vermeiden nicht den Zorn, indem sie gegen ihre Diener wüthen, bis zur Grausamkeit ausschweifen, sie peitschen, endlich sie tödten lassen, und dies 128
