Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)
Vargha Ferencz: A gyermekkorban levő bűnösök [108., 1895]
38 meghatározott időtartam alatt kézi munkára alkalmazható a nélkül, hogy testi fejlődése veszélynek volna kitéve. A cselédtörvény még annyi támpontot sem nyújt, mint az ipartörvény. A cselédtörvény ugyanis minimális korhatárt nem állít fel, csupán csak azt Írja elő, hogy ha atyai hatalom, vagy gyámság alatt álló egyén akar beszegődni, arra az atya vagy gyám beleegyezése szükséges. Már pedig kétségtelen, hogy a cseléd önállóan megkeresi kenyerét, miután pedig sok helyütt tapasztaljuk, hogy igazán fejletlen gyermekeket is használnak cselédekül, nyilvánvaló, hogy az eisenachi javaslatra beadott ama börtönügyi-egyesület véleménye,* mely a minimális korhatárt a társadalmi nagykorúsággal, t. i. azzal az idővel akarja összeegyeztetni, a midőn már a gyermek kenyerét önállóan is megkeresheii: nem helyes. Több alappal bir Krohnénak az a javaslata, mely szerint a minimális korhatár t. i. a hol a büntetőjogi felelősség kezdődik, nem emelhető feljebb annál a kornál, a hol az általános iskola kötelezettség végződik.** Ámde az elemi oktatás alig terjed többre az irás és olvasás megtanításánál, következéskép ez az inkább mechanical jellegű nevelés az értelem és Ítélőképesség kiképzésére alig elegendő. Már fentebb kijelentettem, hogy a megkülönböztetési képesség egyedül a büntetőjogi felelősség alapja nem lehet; de ha ez nem elegendő, akkor — miután a minimális korhatárt mégis meg kell határozni, — más szempontokból kell ezen kérdés megoldásánál kiindulni. Ha áll a börtönügyi tudománynak az a modern tétele, mely szerint a büntetés nem az absolut igazság megnyilatkozása, hanem a társadalomnak mostani ismereteink szerint, leghatalmasabb védő fegyvere s ha igaz az, hogy midőn az elrettentő, visszatartó erőt keressük a büntetésben: ezt akkor is részben eszköznek tekintjük, mely a jövőben való védekezés gondolatának szolgál; akkor a minimális korhatár kérdésénél is akkép kell a tételt felállítanunk, hogy a bűn lejtőjére tévedt gyermeket mikép lehet a társadalom hasz* Appelius : i. m. 45. ** U. o. 43. lap. 38