Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 10. kötet (90-100. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 10. (Budapest, 1894)

Laufenauer Károly: Kétes elmeállapotok a törvényszék előtt [92., 1893]

6 épen utána néztem és azt látom, hogy még itteni helybeli tör­vényszékektől, járásbíróságoktól is határozottan ily kérdések intéztetnek hozzánk, melyekre utóvégre, miután oly csalogató módon vannak feltéve, az ember válaszol is. Azonban — mondom — a tételt, mit Salgó főorvos úr is kiemelt előadásában, hogy az orvosnak sohasem szabad a beszá- míthatósággal foglalkozni, azt én részemről mindig követtem, és azt tapasztalom, hogy ez egy általánosan elfogadott álláspont, melyet jó régen vallanak mindazok, kik a törvényszék előtt mint szakértők működnek. Említette dr. Illés úr, hogy fordulnak elő oly vélemények is, — és nevezetesen az ismert Pribil ügyet hozta fel, melyben a korlátozott beszámításról is említés történik oly módon, hogy az ilyen egyén nem elmebeteg, de bizonyos okok­nál fogva a beszámíthatóság korlátolva van; mert pl. akarati szabad elhatározása, vagy felismerési képessége bizonyos fokban el volt homályosodva, vagy fel volt függesztve. Ezen eszmével dr. Elés úr egy előttem igen fontos és érde­kes thémát érintett, t. i. a korlátolt beszámítás jogosultságát. Én, röviden kifejezve magamat, a korlátolt beszámíthatóságnak épen nem vagyok híve, azt el nem ismerem. (Helyeslés.) Ismerek kor­látolt büntethetőséget, de korlátolt beszámíthatóságot nem isme­rek. Mert bár igaz az, hogy orvosi szempontból vannak oly ese­tek, hol — hogy most már magam is éljek e kifejezéssel, de csak mint fogalommal — a beszámíthatóság korlátolva van, úgy de én azt másként is ki tudom fejezni, hogy annak büntetése cse­kélyebb legyen. De én azért nem vagyok e mellett, bár vannak is némely elismert szakférfiak, kik ezt vallják, mert nagy konfúziót idézne elő; a védő minden bűnténynél, minden egyes esetben felvetné a korlátolt beszámíthatóság kérdését, ligy, hogy ez roppant időt rabló elmeállapot vizsgálatokra adna alkalmat, s az egész judi- katurát rendkívül hosszúvá tenné. De van annak egy más módja is, melylyel kifejezhető, hogy valaki oly állapotban van, mely a korlátolt büntethetőség szükségét teszi indokolttá és itt bocsás­son meg a tisztelt teljes ülés, ha egy themára térek át, melyet magamnak egy kérdés alakjában felvetettem, s ez az, hogy orvosi szempontból — én csak a beszámíthatóságról mint psychikai állapotról beszélek és nem beszámításról: — melyek a beszámít­46

Next

/
Thumbnails
Contents