Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 9. kötet (83-89. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 9. (Budapest, 1893)
Messinger Simon: Csődjogi reformok (Három törvénytervezet) [85., 1893]
12 Ezek után másodsorban az a kérdés, hogy gyakorlatilag megfelel-e a kényszeregyesség és különösen a csődön kívüli kényszeregyesség kitűzött czéljának? Az intézmény gyakorlati czélszerűségét a javaslat indokai bőven kifejtik, rámutatván úgy a külföld példájára, mint a hazánkban gyűjtött tapasztalatokra. Nem szándékom az indokolás ebbeli fejtegetéseit reprodukálni, de legyen szabad azok kiegészítéséül néhány statistikai adatot ismertetnem, melyek alkalmasak az intézmény nagy horderejének megvilágítására. Midőn az 1883. évi junius 20-kán kisérletképen 3 évre életbe léptetett mintaszerű belga törvény próbaideje letelt, a Section Centrale a képviselőháznak beterjesztett jelentésében — előrebocsátva azt, hogy az intézmény szerencsés újításnak bizonyult, mely alkalmas megóvni a szerencsétlen és jóhiszemű adósokat és a hitelezőket a gyakran csak egy belátás nélküli hitelező makacssága által előidézett csőd romboló következményeitől — beszámolt az uj intézmény tényleges eredményeivel, melyek szerint a 3 év alatt 252 egyességi kérelem adatott be, melyei közül 154-et elfogadtak és jóváhagytak, 55-öt visszautasítottak, 20 a jelentés szerkesztésekor függőben volt és 26 esetben a csőd nyittatott meg. Az egyességi eljárás tehát az esetek 90%-ára nézve a csőd megnyitását meggátolta és 60%-on felüli azon esetek száma, midőn az egyesség létrejött, eltekintve a visszautasított egyességek azon eseteitől, melyek nem csődnyitást, hanem bíróságon kívüli egyességet eredményeztek. Mindezen esetekben az egyességi eljárás a nemzet gazdasági életének nagy szolgálatot tett, szabaddá téve ismét az adós kereső képességét és rövid idő alatt nagyobb hányadhoz juttatva a hitelezőt, mint csőd esetén remélhetett volna. Mert ne higyjük azt, hogy a csődeljárás hosszú tartamának és silány eredményeinek talán csak a mi intézményeink tökéletlensége avagy csődközegeink netaláni járatlansága vagy hanyagsága volna az oka és csak ezeken kellene segítenünk, hogy a hitelezők kielégítésének legbiztosabb s legelőnyösebb módját magában a csődben feltalálhassuk. Elég néhány adatot kiemelni Laroze-nak 1884-ben a franczia képviselőház elé terjesztett jelentéséből, (8. 9. 11.) mely gyászos képét mutatja be a csődeljárás terén uralkodó állapotoknak, melyektől sem a magas színvonalon álló törvényhozás, sem a kitűnő biró, sem az ép 90
