Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 9. kötet (83-89. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 9. (Budapest, 1893)
Neumann Károly: A Berni Egyezmény és a új vasúti üzletszabályzat [84., 1893]
9 gyakorlati czélok megvalósítására alkalmas törvény. Az egyezmény egyelőre В évre köttetett; felmondható 1 évvel lejárta előtt, s ha ez nem történik, további három évre meghosszabbítottnak tekintetik. Ha egy állam kilép az egyezményből, akkor némelyek nézete szerint meg kell szűnnie az egész egyezménynek. Nem akarok e nézet felett vitázni; tény az, hogy úgyis meddő a kérdés feletti vita, mert hisz jóformán bármelyike lép ki az egyes államok közül, megakad a szállítás folytonossága, s az egyezmény nem lesz keresztülvihető, mert az 1. czikk azt a szabályt tartalmazza, hogy az egyezmény csak oly küldeményekre alkalmazható, a melyek az egyezménybe felvett vasutakon szállíttatnak a szerződő államok egyikének területéről vala- , mely másik szerződő állam területére. Felmerülhet az a kérdés is, hogy vájjon mily módon járulhat hozzá oly állam az egyezményhez, mely jelenleg nem tartozik az egyezményt elfogadó államok közé. Kétségtelen, hogy ez csak külön nemzetközi szerződés útján történhetik, mely az ujonan belépő és valamennyi jelenleg már az egyezményben részes állam közt lesz kötendő. Nem így áll azonban a kérdés az ujonan belépő vasutakra nézve. Az egyezmény ugyanis nem a szerződő államokban levő összes vasutakat öleli fel, hanem csak azokat, a melyeket az állam e czélra a Bernben székelő központi hivatalnak bejelentett. Az államnak módjában van új vasutakat bejelenteni és ezeket a központi hivatal útján az egyezmény keretébe bevonatni; viszont az államnak jogában van indítványozni a központi hivatalnál, hogy már az egyezményben levő vasutak abból töröltessenek. Az, hogy e bejelentés törvényhozási actust képez vagy közigazgatási úton hajtható-e végre az egyes államok belügye. Valószínűleg a legtöbb állam meg fog elégedni a közigazgatási eljárással, mert ez a kérdés csak végrehajtási ügy, mely mindenütt a közigazgatási hatóságra van bízva. A vasút tényleg a bejelentéstől számított 1 hó múlva vétetik fel az egyezménybe. Egy esete létezik a hivatalból való törlésnek, s ez egy pénzügyi ok: a központi hivatal felhatalmaztatok ugyanis, hogy oly esetben, mikor a vasút a fuvarszerződésből eredő tartozásnak nem felel meg, azt felszólíthassa, hogy tegyen eleget kötelességének és ha többszöri felszólítás daczára sem tesz eleget, az illető állam rendelkezését 51