Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 9. kötet (83-89. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 9. (Budapest, 1893)
Doleschall Alfréd: A gyermekvédelem ügyének törvényhozási szabályozása [83., 1893]
Tapasztalati tény, hogy a büntető világnak leggazdagabb forrását a fiatalkor képezi; az összes bűntetteseknek absolut többsége a kiskorúság táborából sorakozik és még ennél is megdöbbentőbb. a jelenség, bőgj- a főbenjáró büntettek mesterei már ezen korból válnak ki. A statistikai évkönyvek szomorú tanúságot szolgáltatnak a jövő nemzedék erkölcsi depravati ójáról; az 1888-ik év folyamán 17 kiskorú egyén ítéltetett el gyilkosság elkövetése miatt s közülük négy még nem töltötte be 20-dik életévét : szándékos emberölésnek vádja 124 kiskorú ellenében vezetett elitéltetésre és ezek közül 55 a 16—20 éves korosztályba tartozott; a halált okozott testi sértéseknek több mint 1/s része esik a fiatal kor terhére, ugyanaz az arány a rablás és zsarolás eseteiben, míg a gyújtogatok társaságában a serdült fiatalság 25%-kai vesz részt! A statistika ezen leleplezései előtt szemet hunyni nem szabad, mert azok komoly intő szavak, hogy a forrás, melyből a jövő társadalom fakad, miasmákkal van .telítve, hogy égető a.szükség annak fertőtlenítésére. Azon körülmény pedig, hogy a fiatal kornak bünhajlama nem egy ország népének csapása csupán, hanem általánosan észlelt jelenség, önkénytelenül egy a culturalis állapotoktól és nemzetiségi különbségektől elvonatkoztatott közös ok sejtelmére vezette a büntető politikusokat. Elősegítette a helyes diagnosist azon tapasztalatszerinti tény, hogy a mint a kriminalitásnak általában véve főforrása az alsóbb néposztály, úgy ezen szabályt a fiatal korbéli bűnösök még fokozottabb mérvben megerősítették. Megkönnyítette a kutatást a baj székhelye után annak korai felismerése, hogy azon inditó okok és rugók, melyek az életnek kíizdterére kiállott ember kezébe gyilkot és álkulcsot szolgáltatnak, a fiatal kornál 1* 3