Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 8. kötet (72-82. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 8. (Budapest, 1893)
Liszt Ferencz: A jövő büntetőjoga [76., 1892]
12 írásában és járásában sem eltérő; töröljék bár mindemez egyes vonásokat a bűntettes képéből, a dolog lényegét még akkor sem érintették. Ez abban állításban rejlik, hogy vannak született bűntettesek, kik testi és szellemi sajátosságuk által a többi embertől különböznek; hogy a bűntett elődeinktől átörökölt, velünk született baj. Ezzel jutunk annak belátásához hogy az olasz büntető-anthropologiai iskola csak egy, napjainkban messze elterjedt életfelfogásnak válfajátképezi; látjuk, hogy az, a mit a büntető-anthropologia terén állítanak, nem egyéb, mint az, a mit a modern költők színmüveikben naponkint elénk tárnak. Zolától és Ibsentől kezdve le egészen Yoss Kikbárdig és Hauptmann Gellértig mi más képezi az előadás központját, mint az, átöröklés törvénye, azon eszme kivitele, hogy az ember jelleme természet-törvényileg előre meghatározott, úgy hogy az ellene való küzdelem lehetetlen ? Eanke doctor mondását használva: «szegény ártatlan gerinczagyam adja meg az árát apám vigalmas hadnagyi életének» époly joggal tartalmazhatná Lom- broso könyve, az alapeszme egy és ugyanaz; és ha Loth Alfréd Hauptmann Gellért «Napfelkölte előtt» czímü színművében szerelmének tárgyát feleségül venni nem akarja s inkább a halál torkába kergeti, mert a leány apja iszákos és az iszákossághoz való hajlamot ágyékának harmadik nemzedékébe is beléplán- tálta — nem hangzik-e ez úgy, mintha Lombroso tanaiból vont következtetés volna? Apáink bűnei, melyeket örökségkép életútjainkra magunkkal hozunk és melyektől meg nem szabadulhatunk, ezek — hogy Ibsen szavait használjam — a kisértetek, melyek bennünket nyomról-nyomra követnek. Hiába való a küzdelmünk ellenök. Lenyűgözhetjük őket órákra, napokra, sőt sikerülhet talán befolyásuk alól hónapokra és évekre kibontakoznunk ; de rögtönösen, mikor legkevésbé sejtjük, a szomszéd szobában halljuk a kisértetek suhogását és kártyavár módjára ösz- szedől szemeink előtt egy csapásra életczélunk teljes, büszke épülete. Láthatjuk: ugyanazon felfogás, mint Lombrosonál, ugyanazon felfogás és ugyanazon pessimismus mutatkozik itt. Épen azért lehetetlenség a modern drámában akiengesztelő befejezés; és a költő feladata, ezen irány képviselőinek nézete szerint arra szorítkozik, hogy híven fesse és adja elő azt, mit az életben látott vagy látni vél. ^ombrpgo és hívei nem hisznek a 146 **"
