Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 7. kötet (62-71. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 7. (Budapest, 1892)

Krajcsik Soma: A gyermekvédelem Oroszországban [63., 1891]

19 elemi ismereteknek, minthogy ők nem nyertek oly képzést, mint a milyennel más oroszországi, de különösen a Narva-, Reval-, Dorpat-, Rigában stb. fennálló javító-intézetekben mű­ködő «testvérek» és segédek, kik nagyobbrészt a «Rauhes Haus»-ban készültek elő jövő hivatásukra, dicsekednek. Később a tanítás annyiban vezetett kedvezőbb eredményre, a mennyiben a két alkalmazott tanító, ki a javító-intézetek tanulmányozása végett Németországban időzött, két részre osz­totta a munkát; míg az egyik azokat a növendékeket vette gondozása alá, kik magukat kizárólag földmívelőkké, szolgákká kiképezni óhajtották, mi mellett az intézet ökonómiai ügyeit is vezetnie kellett, addig a másik tanító vezetése alá azok rendel­tettek, kik iparos pályára lépni szándékoztak. Később azonban, midőn a növendékek száma rohamosan szaporodni kezdett, ez intézkedés már nem volt keresztül vihető. A kolónia igazgatását Bawinsky vette kezébe; ő még mai nap is viseli ezt a hivatalt. Az igazgatónak tétetett kötelességévé közegeit, a gyermek-fel­ügyelőket naponként utasításokkal ellátni arra nézve, miként oktassák és vezessék a felügyeletük alá helyezett növendékeket. Ez, természetes, korántsem felel meg azoknak a tanulmányok­nak, a melyeket főleg az ú. n. «innere Mission» szolgálatában álló németországi javító-intézetekben működő «testvérek» a «Rauhes Haus»-ban tehetnek. Az intézet igazgatósága átlátta, hogy ezt a silány állapotot az intézet veszélyeztetése nélkül továbbra is fentartani nem lehet s kimondotta, hogy több képe­sített tanítónak az alkalmaztatását egyik legégetőbb szükségnek ismeri. E fontos határozat következtében rögtön lépések tétet­tek arra nézve, hogy az új tanítók számára külön lakóház épít­tessék. A felügyelők a növendékekkel kötelesek lakni, étkezni és dolgozni. A műhelyekben a munkatanítás ügyes és szakavatott kézművesek által eszközöltetik. Semmi kétség, hogy a nevelés­oktatás érdekei hatalmasan elő fognak mozdíttatni, ha a koló­niához — mint tervbe van véve — még külön lelkészi állomás is fog csatoltatni. A jótékonyságáról általánosan ismert Sinow- jow nevű gyermekbarát nem régen 5000 rubelt ajándékozott oly czélból, hogy ezen az összegen a meghívandó lelkész számára új lakóház építtessék. 57 2*

Next

/
Thumbnails
Contents