Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 7. kötet (62-71. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 7. (Budapest, 1892)
Kmety Károly: A közigazgatási bíróságok hatáskörének szabályozásáról [62., 1891]
5 sem támadja meg többé azon követelményt, hogy a törvényhozásban kifejezett legmagasabb, legigazibb állami akarat a kormányzatban is feltétlenül érvényesüljön; senki sem tartja fönn azon naivitásra számító állítást, hogy a közhatalom tényei már mivoltuknál fogva is mindig jogszerűek, hisz a mindennapi tapasztalás mutatja, hogy a közhatóság hatalmi körét gyakorta túllépegeti, miként a magános saját jogkörét, túllépegeti pedig a nélkül, hogy a hatósági személynek vagy testületnek subjec- tivitást vethetnénk szemére, azt fegyelmi, büntető vagy magánjogi felelősségre vonhatnánk, ily felelősségre vonni helyes, méltányos avagy czélravezető lenne. A közigazgatási hatóságnak van jogi felelőssége akkor is, ha a hatóságot viselő személy hivatali állásával járó kötelességeit betölti, ha az ő működésében hiányoznak azon alanyi és tárgyi mozzanatok, melyek a büntető és magánjog elvei szerint a jogrend megsértését eredményeznék. Ez a felelősség az, melyet sokan szemben a hivatalnok subjectiv felelősségével, nem egész helyesen objectiv felelősségnek neveznek, a melyről Stein azt mondja, hogy az a «Verantwortlichkeit der Behörde», míg a másik a «Haftung des Beamteten», s a melyet mi legegyszerűbben közigazgatásjogi felelősségnek nevezhetünk, mert arra való, hogy általa a közigazgatási hatalomnak közigazgatási jog által megszabott, illetőleg határolt menete biztosíttassék. A közigazgatás jogrendje az általános jogi rend alkotó része, s így a közigazgatásjogi felelősség megállapítása és annak biztos érvényesítése is annak alapkellékei közé tartozik. Ezért bízvást mondhatjuk, hogy a közigazgatási bíráskodás nem sorozható hátrább az összjogrendre vonatkozó intézmények között, mint akár a magán, akár a büntetőjog szolgáltatása. Az a con- servativ — ma talán nevezhetnők reactionáriusnak — felfogás, melyet legnagyobb elmével Stahl védett, más alapeszmékben leli gyökerét, mint a milyenekkel mi az államhatalmakról, különösen pedig a végrehajtó hatalomról bírunk. Mi nem ismerjük másban az államot teljesen souverainnek, jogi korlátokon felül állónák, mint törvényhozásában, mi nem ismerjük azon érdeket, mely olyféle tan elfogadására vezethetne, miszerint egy parallel souverainitás van a végrehajtó hatalom szerveinél, melyek olykor-olykor, sőt bizonyos szabályszerűséggel az állam5
