Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Baumgarten Izidor: A feltételes elítélésről [56., 1891]
4 dr. Fayer László urat. Az egyik a rövid, a másik a hosszú tartamú szabadságvesztésbüntetés ellen küzd; az egyik felemelni, a másik leszállítani akarja a minimumokat; az egyik a judicatura hibájául annak enyheségét, a másik annak szigorúságát rója fel. Liszt azt mondja, hogy a szokásszerű bűnösök tábora mindaddig növekedni fog, a míg meg nem engedjük a bírónak, hogy a többszörös visszaesőt igen hosszú, határozatlan időre ártalmatlanná tegye; dr. Fayer a büntető törvénykönyv 338. §-a ellen küzd, nem azért, mert felfelé, hanem azért mert lefelé köti meg a bírónak kezét. Már pedig ha két ily különböző nézetű egyéniség egyformán lelkesül az intézményért: világos, hogy mindegyikük mást ért alatta és más eredményt vár annak életbeléptetésétől. Tényleg -— Liszt felfogása szerint — a büntető bírák visz- szaélnek a törvényhozó által rájuk ruházott hatalommal, ameny- nyiben csak határozott súlyosító körülmények esetében lépik túl a büntetés legalsó határát. Az ezen rossz helyen mutatott enyheség folytán szabály szerint alkalmazott rövid szabadságvesztés- büntetések pedig nemcsak hatálytalanok, hanem egyenesen károsak. Liszt tehát inkább lemond az első vétség büntetéséről, csakhogy annál erélyesebben sújthassa a másodikat; ő a kellő repressiv erélyt a második vétséggel szemben megvásárolja az első vétség elengedésével. A ki, mint Liszt, az első és második vétséget cumulative — összesítve, nem összbüntetéssel — akarja megtorolni, az minden esetre szigorúbban büntet, mint a mostani rendszer. Mindenki tudja, hogy a szabadságvesztésbüntetés intensivitása annak tartamával nemcsak arithmetikai, hanem geometriai arányban növekedik; tény az is, hogy a visz- 8zaesés a büntetés kiállása után nagyobb gonoszságot árul el, mint annak előtte. Liszt tehát a kisebb maliciát jobban sújtja, mint a hogy az a mostani rendszer mellett a nagyobb gonoszsággal szemben lehetséges. De nemcsak Liszt, a ki úton-útfélen legerélyesebben nyilatkozik a sentimentalismus ellen, nemcsak Aschrott, a ki angolországi htjából oly büntetésnemek iránti előszeretetet hozott magával, melyek alig egyeztethetők össze a continentális Európa finomabb jogérzetével, pártolják a feltételes elitélést, de annak külföldi barátai közt oly férfiakkal is találkozom 180
