Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Reichard Zsigmond: A feltételes elítélés [54., 1890]
I. Kétféle tudománya létezik a büntető jognak, melyek egymástól az egész követett szellemirány tekintetében különböznek. Az egyik formalis dialektizálással foglalkozik és az oly quasi- tudományos tételek megteremtője, mint pl. hogy a bűnös maga akarja a büntetést, vagy hogy a bűnös akkor, mikor bűntettet elkövet, még nem sérti a törvényt, hanem csak akkor kezdi azt sérteni, mikor a kiszabott büntetést eltűrni vonakodik. Binding, ezen iránynak egyik fő képviselője, a büntetőjogtudomány egyik fontos feladatának azon kérdés megoldását tekinti, vájjon a büntető törvény az összes állampolgárokat kötelezi-e, vagy csak a bírákat, vagy a büntető ügygyei foglalkozó összes hivatalnokokat, vagy az államot.* Binding ezen tétele azért jó jellemzője az egész iránynak, mert mutatja, hogy a legáltalánosabb kérdések úgy vannak for- mulázva, hogy nem is érdemes őket megoldani. És ha azt nézzük, miként oldja meg ezen iskola a büntető jogtudomány részlet- kérdéseit, ugyanilyen formalistikus felfogásra akadunk. Carnot pl. ellenzi, hogy a visszaeső a rendesnél súlyosabban büntetessék. «A tettes — így szól — az első bűntettért, a mit elkövetett, már megbűnhödött. Ezen bűntett miatt őt a második esetben erősebben büntetni annyi volna, mint a non bis in idem elvét, mely pedig egyik alapja a törvényhozásnak, megsérteni.» Nem mondom, hogy az a tétel, hogy a visszaesés súlyosító körülményt ne, vagy ne mindig képezzen, hamis, de állítom azt, hogy a recidiva büntetésének nagy kérdését a non bis in idem elvéből megoldani akarni az egész tudományos gondolkodásmód helytelenségére mutat. Egészen hasonló szellemirányhoz tartozik Chauveau és Hélie érvelése, kik Carnot nézetét helytelennek * Binding, Hdbucli d. Strafrechts 38. §. 1*
