Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)
Emmer Kornél: A Référé-rendszer s magyar alkalmazása [35., 1887]
68 jük a legmagasabb bírói állást azon polczról, a hol az, a mindennap kitűnő mélyebb belátásnak, nagyobb tudománynak, több és alaposabb tapasztalatoknak constatálása által, az önként keletkező és fokozódó tisztelet tárgyává, a nemes ambitio ébresztőjévé válik és ugyanekkor megfosztjuk a törvénykezést azon tekintélytől is, melyet a tudomány és jellem által kiváló elnökök személyét környező fény magára a törvényszékre terjeszt. Sokat tanulhatunk — a sürgős, és mégis veszélytelen eljárás feltételein kívül is — a Référé-intézmény rendszeréből; mert ebben is — sőt bizonyos szempontból épen ebben tükröződik leginkább vissza a jog érvényesítésének egész területén uralkodó törvényhozási gondolat. Ezen intézményben látjuk ezen felül — a minden körülmény között, s minden tényezők számbavételével az igazság megvalósításának feltételeit érvényesítő —igazi administratiónak comprehensiv tevékenységét — a rendszeren kívül eső alkotásában; és épen ez az, a mi legvonzóbb és legérthetőbb módon tudatja velünk: valódi comprehensiv szellemét teljes tevékenységben, s hogy más az administratio és más a mit — a mi practicusaink annak árulnak — a manipulatio! Szabadjon reménylenem, hogy a magyar jogász közszellem is már legközelebb érthetően tudtul adandja az illetőknek, hogy e különbséget teljesen érti és hogy erős akarata, az e körül mesterkélten ápolt zavarnak szétszakítása által — a nyomorúságok megszüntetésének legelső feltételét felismerésre juttatni. Visszatérve — az érdekes előadás közvetlen tárgyára, én a Eéférének — mint magyar intézménynek visszalionosítását is szívesen üdvözölném, mert azt bátran merem — azon talán nem irigylendő előnynél fogva, hogy már a negyvenes években volt alkalmam a gyakorlat terén mozogni —, ezen előnynél fogva merem állítani, hogy ezen eljárás, habár nem ily szellemesen kidolgozva, habár nem rendszerbe foglalva, de legfőbb vonásaiban hazánkban alkalmazásban állott úgy a városban, mint a vidéken. A város bírája gyakorolta mindkét nemét a sürgősségi eljárásnak, még pedig azonnali végrehajtással. Hogy ebből természetesen visszaélések is származtak, azt az, ki a 40-es évek történetét ismeri, nem fogja tagadni. De annyi kétségtelen, hogy 88