Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)
Csorba Ferencz: Az angol büntető eljárás [38., 1888]
26 szőr a vád érvényesíthető bizonyítékait, a mi következőkép megy végbe. A vád képviselője megnevezi tanúit, és kifejti, hogy mit akar velők igazolni (opens his case). A bíróság felesketi a megnevezett tanukat és a vád képviselője kikérdezi őket (examination). E kikérdezés után a vádlott vagy képviselője intéz a tanukhoz a terhelő vallomások meg- erőtlenítése czéljából ellenkérdéseket (cross examination). Ez -ellenkérdések az ügy érdemén kívül arra is vonatkozhatnak, vájjon van-e a tanúnak a tanúskodáshoz joga. így hogy nincs-e a panaszossal rokonságban, nem volt-e becstelenítő bűncselekmény miatt elítélve stb. Yégül a védelem által tett ezen ellenkérdések tekintetében a vád képviselője saját tanújához új kérdéseket tesz (reexamination.) A biróság, ha czélirányosnak tartja, mindenkor intézhet a tanúhoz, és pedig úgy a vád mint a védelem részéről felhívott tanúhoz, kérdéseket. A vád bizonyítékainak tárgyalásánál az eljárás ugyanaz, mint a védeleménél. A vádlott képviselője előadja, hogy mit akar bizonyítani, megnevezi tanúit és kikérdezi őket. A vád képviselője ellenkérdéseket intéz hozzájuk, a mik tekintetében a védelem képviselője újabb kérdéseket tehet. A tanúbizonyításnál mint különös sajátságáról említést kell tennem a korona tanúról (queen’s evidence). Ha valamely felonynál a vádlottak elitélésére szükséges bizonyíték nem teljes, de valószínűség van arra, hogy a hiányt valamely vádlottársnak vallomása pótolni fogja: az elnöklő bíró, a panaszos vagy képviselőjének kérelmére megengedheti, hogy az egyik vádlottnak kilátásba helyeztessék, miszerint az esetben, ha töredelmesen vall, felmentő Ítéletet fog kapni. Ezen a modern büntetőjog elveivel össze nem egyeztethető engedélyt a bíró csak a legritkább esetekben adja meg, mert a bűntárs vallomásának, az angol büntetőjog szerint, minden esetben csak igen kis nyomaték tulajdonítható. Ugyané helyen, mint jellemző szabályt felemlítem, hogy végtárgyaláson meg nem jelent tanú vallomása csak az esetben olvastatik fel, és vétetik bizonyítékkép figyelembe, ha a vallomása vádlottnak jelenlétében vétetett ki. 190